Helyi közélet

2016.05.03. 12:47

Lelkészbeiktatás: 9 éve közvetíti a hitet

Hajdúböszörmény - Lomentné Szopkó Tünde megválasztott lelkipásztor beiktatását tartották a Bocskai téri református templomban május elsején.

Hajdúböszörmény - Lomentné Szopkó Tünde megválasztott lelkipásztor beiktatását tartották a Bocskai téri református templomban május elsején.

Mint azt Loment Péter vezető lelkész elmondta, 1975-ben a második lelkészi állást felfüggesztették (elhunyt a második lelkész), ám 2015-ben a presbitérium döntött annak visszaállításáról. Határozatát az egyházmegyei közgyűlés is megerősítette, majd megválasztotta az eddig beosztott lelkészként dolgozó, missziói feladatokért felelős Lomentné Szopkó Tündét. Ez a történés a gyülekezet részéről a lelkésznő erkölcsi megbecsülésének kifejezője, illetve a gyülekezet rangjának emelkedése, hiszen immár ismét két szavazattal rendelkeznek egyházmegyei voksolások alkalmával.

Az ünnepi eseményen igét hirdetett dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a beiktatási szolgálatot pedig Szabadi Árpád esperes végezte.

Loment Pétert és feleségét, Lomentné Szopkó Tündét 2007-ben hívta meg a hajdúböszörményi Bocskai téri gyülekezet. Örömmel fogadták el a meghívást, azóta a közösségnek hitet, erőt és reményt adnak Isten igéjéből vett üzenet alapján.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában