Helyi közélet

2016.05.02. 13:13

Életfogyttal sújtanák a nádudvari testvérgyilkost

Nádudvar - Ütötte-verte pszichés beteg nővérét, akinél elérte, hogy ne szedje a felírt gyógyszereket.

Nádudvar - Ütötte-verte pszichés beteg nővérét, akinél elérte, hogy ne szedje a felírt gyógyszereket.

Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtaná az ügyészség azt az 58 éves nádudvari férfit, aki tavaly áprilisban halálra verte nála alig idősebb féltestvérét. A nádudvari terhelt ellen ember­ölés bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat.

Dr. Pocsai Edit, a megyei főügyészség vezetője elmondta: az igen agresszív természetű férfi 2012-től közös háztartásban élt a nővel, akit egyre romló mentális állapota miatt az illetékes járásbíróság cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezett 2014-ben, gondnokának pedig a vádlottat rendelte ki. A férfi a sértett hozzáköltözését követően röviddel elérte azt, hogy féltestvére abbahagyta a pszichiátriai kezelésen felírt gyógyszerek szedését, minek után állapota folyamatosan romlott, rendszeresen eltűnt 1-2 napra, olyankor a vádlott a rendőrséggel kerestette.

2014 januárjától a férfi rendszeresen, minden ok nélkül megütötte, illetve megverte a sértettet – közölte a főügyész.

Tavaly áprilisban, a dél­előtti órákban a vádlott puszta kézzel támadt a nőre a házukban, testszerte ütlegelte, fojtogatta annyira, hogy a nővére rövid időn belehalt a sérülésekbe és a traumás sokkba.

A férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

HBN


Nádudvar - Megölte a nővérét egy férfi a Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron. A gyilkosság után kihívta az ügyeletes orvost azzal, hogy a féltestvére nem lélegzik. A nő sérülései viszont a rendőröknek gyanúsak voltak, ezért a férfit letartóztatták. A férfi ellen most emeltek vádat. Ott élők szerint korábban is rendszeresen verte a nővérét. Volt, hogy a nő több napig a nádasban aludt, hogy ne kelljen hazamennie - számol be a tenyek.hu.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában