Helyi közélet

2016.05.17. 10:50

Egyszer csak lebontják a félbevágott felüljárót

Debrecen - Előbb „elfogytak” róla a dolgozók, majd nem fértek át alatta a betonkeverők.

Debrecen - Előbb „elfogytak” róla a dolgozók, majd nem fértek át alatta a betonkeverők.

Furcsa látvány, egy kettévágott gyalogos-felüljáró tárul azok elé, akik mostanában a Kolónia utcán, a vasúti járműjavító egyik bejáratához érkeznek. (Ott működik a Vas­utas Művelődési Központ is.)

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a járműjavító „fénykorát” a rendszerváltás előtt élte, akkor nagyüzemnek számított, több száz főt foglalkoztattak. Az 1948-ban épült felüljáró az üzem bejárata előtt húzódó nyírábrányi vasútvonal fölött ívelt át és a gyár dolgozóinak biztonságos, balesetmentes közlekedését szolgálta. A gyár ma is működik, – román tulajdonban van – de a munkások száma a töredékére esett vissza, így már nincs szükség a felüljáróra. A vasútvonalat használják. A vasból készült építmény bal oldali lépcsőfeljárójának egy részét 2002-ben bontották el, melyre elsősorban nem a minimális igénybevétel miatt került sor, hanem mert a Kolónia negyedben építkezések folytak és a felüljáró alatt nem fértek el a betonkeverő kocsik, teherautók.

A felüljáró-maradvány elbontását a MÁV tervbe vette. A munkálatok költsége várhatóan hozzávetőlegesen 1 millió forint lesz, melynek csak töredéke nyerhető majd vissza a vasanyag árából – tudtuk meg.

HBN-OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában