A költészet él és ironizál - Ilyen volt második Rájátszás belülről

Debrecen - Humorral elmondható, hogy az „ország, ahol lakom, ugyan semmi ágán lógó flakon”, de azért a „szív, ha üt magyar”.

„Ahogy az oroszlán szépségét a rács miatt csodálhatod meg nyugodtan, úgy az érzelmek pusztító erejét a versben”. Kemény István soraiban sűrűsíthető, hogy miért érdemes átélni egy Rájátszás koncertet. A Debreceni Költészeti Fesztiválon második alkalommal vendégeskedő projekt kortárs költők, írók és ismert underground zenészek közös műve. A Kölcsey Központban széken pihenve míg engedjük be a fülünkbe a Heaven Street Seventől már rég megszeretett Menni kell tovább dallamait, egyszer csak szíven szúr Szálinger szövege.

Életigenlő, bút bajt magunk mögött hagyására biztató szám helyett ólmos-könnyed nóta arról, hogy a világ tovahalad halálunk napján, éppúgy süt a Nap, mint máskor és épülnek városok, mi pedig a biztos végnek a tudatában éljük mindennapjainkat.

Ott az ülőn, a legváratlanabb pillanatban ér utol minket édesanyánk hiánya, függetlenül attól, hogy mehetünk-e még hozzá vagy sem. Závada Péter anyasirató versét Egyedi Péter vette szájára, s gitárhúrjaira. Az Óriás zenekar frontemberének különleges, finom hangján lélekrengető hatással szólt az Ahol megszakad.

Fotó: Matey István | Kattintásra galéria nyílik!

Elviszem lazán…

Az édes anyaföld biztonságának szakadozott tartóhálójáról is hang és szó esett, de nem erőltetőn, sem magyarkodón mellverve, hanem a szokatlan és őszinte módon: iróniával. Humorral keretezve kiénekelhető, hogy elmenőben innen vihetünk egy búval bevetett földet, a pirosat a fehéret a zöldet, egy csontig lelakott testet, akár még egy rákos sejtet is, meg a múlttal cipelt holokauszt-történéseket, a Duna-parton levetetett cipőt, de azért a Kenesétől Keszthelyig tartó „balcsi-emlékeket”, meg a magyar költészet remekeit, a Csokonai Vitéz Mihály összest, valamint egy mindig újra föl-földobott követ képtelenek lennénk itthagyni. Ezeket bizony hazánkban szereztük, kaptuk. Utóbbi gondolatok Erdős Virág tollából „folytak át” a Kistehén Tánczenekart alapító Kollár-Klemencz László hangszerére. Az este egyik legemelkedettebb része ez volt. Több ilyen is akadt, Grecsó Krisztián Szabó Magdával való találkozásának elmesélésén át, Háy János felolvasásáig – legújabb alkotását barátjának, a debreceni Alföld folyóirat egykori főszerkesztőjének, Aczél Gézának ajánlotta.

Az esemény mozgatórugója mégis a közös játék élménye és a humor volt. Utóbbi talán valamivel fakóbb, fáradtabb volt, mint a tavalyi Rájátszás 1.-en. Sok múlik ugyanis az örömzenélők aktuális hangulatán. Kissé érezhető volt Beck Zoli hiánya.

Kemény István felolvasása – ahogyan a projektről készült filmben maga is bevallja – nem él a színpadon. Ha valakire rá nagyon igaz egy megzenésített verséből vett idézet: „legjobban nélküled tudok veled lenni”. Mély, jó írásai dalokban vagy olvasva élvezetesek, ám keserű, apatikus előadásmódjában nehéz befogadni.

Még ezer más pusztító, éltető, melengető, dermesztő, s csiklandó érzelem tapasztalható meg a Rájátszás során, aminek a legfontosabb célja benne rejlik a Kistehén Pápá, nyugodj békében zenéjében: „amit szoktál, arról szokj le” – ha az olvasással kapcsolatos kérdésre például az volt eddig a válaszod, hogy nem szoktam…

HBN–HABE