Helyi közélet

2016.01.30. 19:12

Hozzászólás: „A pótdíjazást el kellene felejteni!”

Debrecen - <em>Már több hónapos történet, és azóta is sokakat kellemetlen meglepetésként ér, hogy a DKV gyakran pótdíjat szab ki azokra az utasokra, aki a járművön esznek vagy isznak. A hatályos szabályozás szerint ennek a jogalapja az, hogy az utas megszegi az utazási feltételeket.

Debrecen - Már több hónapos történet, és azóta is sokakat kellemetlen meglepetésként ér, hogy a DKV gyakran pótdíjat szab ki azokra az utasokra, aki a járművön esznek vagy isznak. A hatályos szabályozás szerint ennek a jogalapja az, hogy az utas megszegi az utazási feltételeket.

Az egyik és legfontosabb dolog, hogy a pótdíjazást el kellene felejteni, mivel ez az, ami nagyon kiverte a biztosítékot itt is és tavaly Miskolcon is. Felesleges konfliktusforrás, ami egyáltalán nem tesz jót a DKV egyébként sem jó megítélésének. A jelenlegi szabályozással az a baj, hogy a gyakorlatban egyik fél sem tartja be, illetve nem is tudja betartani. A gyakorlatban csak azt pótdíjazzák, aki nem mutat nagyobb ellenállást, vagy nem hivatkozik diabéteszre, terhességre, vagy krónikus kiszáradásra. Az is előfordult, hogy valakitől utólag kértek orvosi papírokat. Gondolom kellően sok orvos dolgozik a szolgáltató ügyfélszolgálatán, hogy utólag el tudják dönteni, mennyire volt szüksége az utasnak ott abban az élethelyzetben vízre, vagy életmentő szénhidrátra. Tehát van egy olyan szabály, amit maga a szolgáltató sem tud maradéktalanul betartani. A méltányosság gyakorlása, vagy hogy mikor kivételeznek, egyáltalán nincs benne az üzletszabályzatban, tehát kb. szimpátia alapján el is lehet dönteni, hogy behajtják-e a háromezret vagy sem. Ráadásul az egész procedúra ilyenformán felesleges adminisztráció.

A jelenlegi gyakorlattal nem azok vannak büntetve, akik szemetelnek, kárt okoznak, hanem leginkább azok, aki nem, mert becsületből nyel még egyet az utas az utolsó falat után, és kifizeti.

Véleményem szerint egyáltalán nem kellene szabályozni ezt. Máshol sincs igazán. Az üzletszabályzat egyébként is tartalmazza, hogy az az utas, aki utastársai ruházatát vagy az utasok poggyászát beszennyezheti, vagy a többi utast magatartásával zavarja, kizárható az utazásból. Ez nem elég? Ha valaki méretes gyorsétteremszagú csöpögős hamburgerrel szál fel, az vagy elteszi, vagy szívbaj nélkül le lehet szállítani. Arra pedig minimális az esély, hogy aki flakonból iszik, vagy bekap két kekszet, azzal kárt okoz, vagy tömegesen zavarná az utasokat.

Nem túlexponált, életszerűtlen szabályokkal kellene népet nevelni. Ezen a korszakon már túl vagyunk. Nem arra kellene kihegyezni a hangsúlyt, hogy valami tilos, hanem az okokra és a következményekre felhívni a figyelmet. (Erre nagyon jó példa ez a bécsi videó, amit német nyelvtudás nélkül is meg lehet érteni).



Ugye barátságosabban hangzik az, hogy „kérjük, utastársaikra és a járművek tisztaságára való tekintettel mellőzzék az étel és ital fogyasztását utazás közben”?! Évekkel ezelőtt az egy darab „köpködni és dohányozni tilos” táblán kívül nem volt sokkal hatékonyabb eszköz tájékoztatásra, de ma már rengeteg eredményesebb és nem utolsósorban barátságosabb módszerek állnak rendelkezésre, amit, gondolom, nem kell különösebben bizonygatni. Már az is előrelépés lenne, ha a miskolci példát vennénk alapul, ahol végül megengedték, hogy visszazárható üvegből, flakonból lehet inni.

Az utasok előzetes tájékoztatására pedig sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani, mert erre már megvan az eszköz és a lehetőség. Ez sokkal több fizető utast és bevételt hozna, mint amit ilyen formán pótdíjakból beszednek.

- Jónás Zoltán, Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában