Helyi közélet

2016.01.05. 14:13

Bunyóba torkollott a kerti parti Nádudvaron

Hajdúszoboszló - A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két nádudvari férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint egy kerti rendezvényen összeverekedtek.

Hajdúszoboszló - A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két nádudvari férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint egy kerti rendezvényen összeverekedtek.

A nyomozás adatai szerint egy férfi tett bejelentést 2015. szeptember 12-én 18 óra 28 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra arról, hogy nádudvari házánál egy férfi fenyegeti és be akar menni az udvarára. A bejelentést követően a járőrök a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján megállapították, hogy a bejelentő nádudvari házának kertjében egy bulit tartott, amelyen B. Róbert is jelen volt, aki agresszívan viselkedett, ezért a házigazda a kertből kiküldte és bezárta a kaput. A két férfi ezt követően veszekedett egymással, majd a vita közben B. Róbert az egyik vendéget ököllel megütötte. A házigazda N. Gergely ezt követően mellkason rúgta a bántalmazót. A rendőrök mindkét férfit elfogták és előállították a Nádudvari Rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A terheltek a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az N. Gergely ellen garázdaság vétség, B. Róbert ellen pedig súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére megküldte.

- police.hu -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában