A pokolból szabadultak 71 éve

Debrecen - Előadások részleteivel emlékezünk az Auschwitz-Birkenauban található náci haláltábor 1945. január 27-én történt felszabadítására. Szakemberek szerint közel kétmillió ember pusztult el itt a második világháború alatt. 2005-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította ezt a napot, a közel hatmillió, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozat emlékét őrizve.

Nincs a köztudatban, hogy Debrecen melyik részén éltek a zsidók, noha a város gazdasági felvirágoztatásában és kulturális fejlődésében is nagy szerepet játszottak – mondta dr. Berta Erzsébet a Kulturális Archeológia kutatócsoport és az egyetemi könyvtár osztrák könyvtárának közös work­shopján pénteken. A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének adjunktusa ezt a Pásti utcai ortodox zsinagóga udvarán kialakított Holokauszt-emlékhely kapcsán fogalmazta meg, akkor, amikor a tervezés során felmerülő problémákról, kihívásokról beszélt, s az elsők között említette a felejtést, a nem tudást.

Saját példáját is idézte, amikor néhai kollégája, a 2014-ben elhunyt író, Borbély Szilárd kérdésére nem tudta pontosan megmondani, hol jelölték ki a cívisvárosban a gettót.

A köztudatból való kiesésben alighanem komoly szerepe van annak, hogy az 1938-ban még 12 ezres zsidóság mára mikroközösséggé vált: a holokauszt után a hitközség létszáma 3 ezer fő volt, a túlélők fele nem is tért vissza Debrecenbe. Majd a folyamatos kivándorlás miatt napjainkra száznál alig többre tehető a cívisvárosi zsidó vallásgyakorlók száma.

A tervezés is emlékezés

Berta Erzsébet előadásában az emlékmű-pályázatra érkezett tervekről beszélt részletesen, amelyet – emlékeztetett – egyetemi hallgatók számára írtak ki a város és a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki Tanszékének együttműködésében Kovács Péter és Sugár Péter építészek, oktatók vezetésével. Az ismertetett pályamunkák alapján egyértelmű: nem pusztán alkotások, hanem koncepciók is versenyeztek.

Nagy Marianna megvalósult alkotása egy rituális teret hozott létre – szögezte le –, ami nem lett volna lehetséges, ha nem katartikus élmények zajlottak volna le a tervezés folyamán, elvégre a kimunkálás is emlékezést jelent. Várostörténeti kutatómunka indult, a pályázóknak meg kellett ismerniük a környezetet és a kultúrát (a jelentkezők nem izraelita vallásúak voltak), ahová az emlékművet szánták, ez nem kizárólag műszaki, legalább ennyire emlékezési feladat is. A megvalósult alkotás (képünkön) központi eleme egy hosszú fal, amely 6 ezer odaveszett zsidó nevét tartalmazza. Fölé egy kis tető borul, amelyen metszések vannak, így a fény a Nap járása miatt mindig más nevet világít meg. Nagy Marianna az építészfórum honlapján azt írta, „a feladat a hiány megfogalmazása volt pusztán építészeti eszközökkel – a direkt szimbólumokat és ábrázolást tudatosan kerülve és a zsidó emlékezés-hagyományokat felhasználva”.

Berta Erzsébet szerint az alkotása nem a traumatikus sokkeffektusra épít, hanem a pályamunkák többségével ellentétben a feldolgozásra inspirál. Nem emlékmű, hanem emlékhely jött létre. Abban a zsidó hagyományban megvalósult emlékezés elemei kapnak főszerepet: a fal, az írás, a nevek révén az emlékezés személyes rítusa. – Az emlékhely üzenete számomra a megbékélés – magyarázta.

HBN–SZZSL, MTI

Kiszorult a városi térből

Az előadó kitért Iszály Anna Törés című pályázatára is, amelynek központi eleme egy fentről lefelé haladó meghasadt tömböt jelenít meg, amibe be lehetne sétálni. Berta Erzsébet szerint ez a gyógyíthatatlan, kővé dermedt törést szimbolizálja, ami a holokauszttal bekövetkezett (s az izraelita temető töredezett sírköveire is utal); a megbékélés hiányzik belőle. Része lett volna a koncepciónak, hogy a városi térben a botlókövek mintájára acéllemezeket süllyesztettek volna az egykori gettókerítés sarokpontjain a járdába. Kovács Péter, a műszaki kar docense szerint ez a jövőben még megvalósulhat. Berta Erzsébet szerint a kompozíció helyének szimbolikus üzenete van: azzal, hogy a zsinagóga udvarára került, azt üzeni, hogy a holokauszt a zsidóság vesztesége. Ha a városi térben is megjelenik – akár az acéllemezek révén –, akkor lehet a város veszteségéről beszélni. A workshopon az is elhangzott, hogy botlóköveket is szerettek volna elhelyezni, de erre nem kaptak engedélyt a várostól.

Korszakonként újraértelmezett holokauszt-diskurzus

Debrecen - A kormányzatok mindig az aktuális politikai érdekeik szerint tematizálták a kérdést.