Szűk utcák koromsötét meséi: leplezett figyelésre kísértük a rendőröket

Debrecen - Leplezett figyelésre indultunk, az este azonban számos váratlan fordulatot hozott.

Drogkereskedő, fatolvaj, autófeltörő egyaránt adhat munkát a rendőröknek, amikor leplezett figyelést végeznek. Civilben vannak az utcán, és mindig „dolgoznak” célszemélyre. Megfigyelnek, információkat gyűjtenek és várják, hogy lépre menjen a látókörbe került személy… A Debreceni Rendőrkapitányság Betörési és Közrendvédelmi alosztályainak közös akciói az elrettentést és a lakosság védelmét egyaránt szolgálják. November 20-án éjjel a kertségekbe szervezett leplezett figyelésre a Napló munkatársai is elkísérték őket. Az akcióban civil ruhás rendőrök, járőrök és polgárőrök vettek részt, összesen 15-en.

19 óra 29 perc. Apafára tartunk. Többségében civil autókkal és egy „csíkossal”. A rendőrök a jelenlétük demonstrálására készülnek a problémásként ismert salakos nevű helyen. Ám még Debrecen határát jelző tábláig sem érünk, mikor a rádión betörésről érkezik hír a Derék utca 22-ből. Gyors forduló az egyik benzinkútnál, a konvoj szétválik. Nagy István százados és társa, Tóth Tibor főtörzsőrmester, kertségi csoportvezető oda, a másik öt egység pedig a saját területére indul.

– Megérkeztünk? – kérdem. – Meg – kapom a lényegre törő választ az „Akció 2.” csoport tagjaitól, Pócsi Ferenc főtörzs­zászlóstól és Csatári Zsolt főtörzsőrmestertől. A Bayk András-kerti Felsőpércsi úton járunk; a repülőtéren dolgozó rendőröktől kölcsönkapott civil terepjáró hátsó ülése melletti ablakon a hideg novemberi nedvesség csurog.

Menekülőút a parton

A keskeny utakon nehezen ismeri ki magát az idegen. Főleg este és éjjel, amikor sötétség telepszik a homokos vidékre. Itt nem világítanak az éjjel-nappali üzletek fényei, a becsatlakozó utcákban teljes a sötétség, sokan szomszédok nélkül élnek. A Cserei-ér hídjánál véget ér a lámpasor. Három fiatal lány beszélget, az autó láttán azonban eloldalognak. A csatornát különösen kedvelik a betörők, mivel a kertek két oldalról ide nyúlnak, a partján hamar kereket lehet oldani. Így itt több elfogás is volt már.

Műfogsor vicsorog

20 óra. A két rendőr az Almáskert utcán áll meg. Információik szerint egy keresett férfi ezen a részen húzhatja meg magát. Több házba is benézünk. Egy pucolatlan téglaház kívülről lakatlannak tetszik. Ám amikor az udvarra lépve a sörösüveg recsegni kezd a cipőtalpak alatt, világossá lesz, nemrég járhattak itt. A két rendőr zseblámpával igyekszik kikerülni a szétszórt szilánkokat. A ház szemközti ablaka farostlemezzel és hullámpalával borítva, az ajtóban műfogsor mered ránk.

Az épület lommal telehordva, az aljbetonon szemét és egy kabát is hever. Hátul egy pince lejáratára leszek figyelmes. A következő pillanatban Pócsi főtörzszászlós rutinos mozdulattal mászik a nyíláson. Közben Csatári Zsolt arról beszél, hogy nem csak a bujkálók keresik fel néhány napra az elhagyott épületeket. Az is előfordul, hogy a betörők a lopott holmit lakatlan házakban „jegelik”, míg vevőt találnak rá. A pincében viszont most üres.

20 óra 31 perc. Az este csendjét előbb a Nyírábrányba tartó vonat, majd a rádió töri meg. Házkutatáshoz hívják az egységet egy közeli utcába. Egy kertségi autófeltörés során eltűnt tárgyakat keresnek egy nőn. Balhés család hírében állnak, alapszabály, hogy mindig több rendőr legyen a helyszínen, mint ahányan a házban lehetnek. Három, rendőrrel teli jármű hajt oda, az egyenetlen, sötét úton a nagy tempó a laprugós terepjáró hátsó ülésén felkavarja a gyomrom. És hol volt még az este vége…

Hol a felső és a táska?

Egy fiatalasszony nyit ajtót a nyomozóknak. A hátsó bejáraton egy másik nő és a pocakos, bajszos családfő lép ki. – Valamelyik este majdnem elkapott a nagy fejsze egy illetőt. A fehér házat is fel akarták feszíteni – kezd mesélni a férfi. – Ne legyél már besúgó! – rivall rá a fiatal nő. – Éntőlem is elvihetik disznót. Százezer forint! – kontrázik. – Azt nem viszik, hisz’ olyan, mint egy kutya.

A rendőröknek megnyíló személyek fontos információkkal szolgálhatnak. Ez is része a rendőri munkának, amihez az is kell, hogy a helyiek partnerként tekintsenek a körzeti megbízottakra. A nyugdíjas férfi szerint ők nincsenek lopásra szorulva. A házba lépve egy üstházon víz melegszik, mellette két óvodás korú fiú igyekszik gumicsizmát húzni. – Abban a táskában a betegpapírjaim vannak – hallatszik az egyik helyiségből egy asszony éles hangja, akit csak később látok meg. Hálóingben van, miatta jöttek a zsaruk. – Ha meglátok valakin egy olyan felsőt, amilyet keresnek, bizony Isten felhívom magukat! – veti oda. A keresett tárgyak végül nem lettek meg.

Nem maradt néma a kertség

A menekülésre kényszerülő bűnözők kevésbé óvatosak, nyomokat hagynak hátra.

A város keleti szélén fekvő kertségekben mind többen élnek. Vannak, akik kiköltöztek, mert nyugalomra vágytak, sokakat viszont a kényszer vitt ki. Itt ugyanis a városi ingatlanárak töredékéért lehet lakóházhoz jutni, ám tákolt viskókból is akad szép számmal. S persze ott vannak a hétvégi házak, amelyek ilyenkor már üresek, még a tél beállta előtt a városba viszik értékeiket a tulajdonosok. Ennek ellenére a bűnözők ilyenkor sem nyugszanak.

A betörők éjszaka jellemzően a kisgépeket, míg nappal az egyszerű vasat viszik – magyarázza a terepjárót vezető Pócsi Ferenc főtörzszászlós, aki ’97-ben került a debreceni kertségi rendőrőrshöz. Miközben beszél, az az érzésem, úgy ismeri a Bayk András-kertet és lakóit, mint a tenyerét. Már hosszú percek óta autózunk a labirintusban, mikor megáll néhány másodpercre. „Hosszú Puska útja” – olvasom egy kerítésen.

Trabant a sarkon

– Amikor körzeti megbízottként elkezdtem a munkát, még kevesen éltek itt. Az utcáknak nem voltak nevei. A helyiek kereszteltek el egy-egy forgalmasabb helyet: a Sólyomszem teret és a Hosszú Puska útját. Ha hiányosan is, itt látható – mutat ki az autóból. – Akkoriban nem volt közvilágítás, éjjelente a villanyoszlopokról, kerítésekről, házakról azonosítottuk az utcákat. Változott az itt élők hozzáállása is. A régi kertségiek összetartóbbak. Ma gyakran nem tesznek feljelentést az emberek, nem szeretnek tanúskodni járni. Más idők voltak.

Egy alkalommal sikerült két keresett Trabant nyomára bukkannia. Az egyikkel úgy parkoltak le az utcán, hogy a helyiek nem fértek el mellette, ezért bejelentést tettek a rendőrségen. Így derült ki, hogy lopott. Egy másikra pedig egy portán sikerült rábukkannia. A legborzasztóbb azonban az volt számára, amikor a Felsőpércsi úton egy autóban hagyott csecsemőhöz hívták. Az édesanyja egy árnyékos helyen parkolt le, s bement a házba. Az árnyék azonban elhúzódott. – Emlékszem, gyönyörű göndör haja és arca volt a gyermeknek, ám a szája már kékre színeződött. Nem tudtak rajta segíteni. A gyermek halálnál nincs borzasztóbb – így az erős testalkatú férfi, aki két gyermeket nevel.

Megzavart betörők

Legközelebb egy kis erdőfolt mellett álltunk meg, hogy belehallgassunk az éjszakába. Hiába telt az idő, neszt, mozgást sem az úton, sem az erdőben nem észleltünk, az éjjellátó készülék sem mutatott mozgást. Van úgy, hogy órákat kell várni arra, hogy „lépre fusson” a célszemély. Ám ha mozgás van, a környékbeli kutyák is csaholnak szünet nélkül, az árulkodó. Ezúttal néma maradt az erdő. Negyedóra múltán azonban ismét hívták az egységet, egy monostorpályi úti betöréshez kellett sietni.

A helyszínen megtudtuk: két betörő a ház melletti sátorban járt, amikor a tulajdonos észlelte a lámpával mozgó alakokat. Miután felgyulladt bent a lámpa, kereket oldottak. A nyomokból ítélve a kert felé távoztak. A tulajdonos azt mondta, semmilyen érték nem volt a sátorban. A kerítésen, ahol kiugrottak, ottmaradt a nyomuk. A homokban a cipőnyomokat pedig vödrökkel takarták le az eső elől. Itt vártuk meg Nagy István századost (tőle megtudtuk, a Derék utcán rongálás történt, nem betörés), majd pedig a nyomrögzítőket.

A százados kérdésünkre azt felelte, a nyomokból ítélve valószínűleg jó helyismerettel rendelkező személyek lehetettek a betörés elkövetői. (Azóta a rendőrök látókörében vannak a gyanúsítottak, ám egyelőre bujkálnak). Azt ugyanakkor sajnálta, hogy a figyelőszolgálatból – ami az akció célja volt, s rendszeresen végeznek, még ha nem mindig látványos is – keveset tudtak megmutatni. Ilyenkor gyakran „dolgoznak” konkrét személyekre is. Ezúttal ők nem voltak aktívak. Mi viszont így sem bántuk, hogy hol áztunk, hol fáztunk a novemberi éjszakában. Mert bár senki után nem szaladtunk árkon-bokron át, akcióból erre az éjszakára is jutott.

HBN–SZZSL

Kertes zónák

Az utcák többségéről hiányzó közvilágítás miatt megkerestük a polgármesteri hivatalt, amelytől megtudtuk: a Bayk András-kerti ingatlanok túlnyomó többségükben mezőgazdasági kertes zóna besorolásúak, azaz nem lakó funkcióval rendelkező területek. Az önkormányzatoknak a jogszabályok szerint lakóterületeken kötelező a közvilágításról gondoskodni. A hivatal válaszában azt írja, ettől függetlenül Debrecen vezetése – figyelemmel arra, hogy ezeken területeken sokan életvitelszerűen élnek – az elmúlt években főként a nagyobb forgalmú utcákon kiépítette a közvilágítást, s a jövőben is várhatók fejlesztések.

Bennégett a tüzet fogott épület lakója

Útban a házkutatás helyszínére hallottuk a rádióforgalmazásból, hogy kigyulladt egy Kankalin utcai épület. A kivilágítatlan környéken a tűzoltó járművek fényei már a 48-as fűútról látszódtak. Mire kilenc óra után a helyszínre érkeztünk, a szakemberek egy közeli villanyoszlopot vizsgáltak; a tüzet már eloltották, ám a ház – amelynek lakója bennégett – megsemmisült.Az oltásban a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakembereivel együtt 16-an vettek részt. Rácz Máté szóvivőtől megtudtuk, a jelzést 19.48-kor kapták, és 21 óra után sikerült – szakszóval élve – lefeketíteniük a tüzet. A gyulladás pontos okát még vizsgálják. Már távozóban voltunk, amikor a helyszínre érkezett dr. Uzonyi Attila ezredes, a Debreceni Rendőrkapitányság vezetője, hogy tájékozódjon.