Helyi közélet

2015.12.17. 17:18

Antall József nevét kapta a kiskörút új része

Debrecen - Vita bontakozott ki a közgyűlésben arról az előterjesztésről, mely szerint a nyugati kiskörút új szakaszát is a rendszerváltás utáni első miniszterelnökről, Antall Józsefről nevezzék el.

Debrecen - Vita bontakozott ki a közgyűlésben arról az előterjesztésről, mely szerint a nyugati kiskörút új szakaszát is a rendszerváltás utáni első miniszterelnökről, Antall Józsefről nevezzék el.

Dr. Papp László polgármester azzal érvelt, hogy egy ilyen nagy forgalmú főútnak jobb ha egy neve van, nem tagolódik szét.

Madarasi István (MSZP), Dr. Gondola Zsolt (Civil Fórum) és Varga Zoltán (DK) képviselők a közelmúltban elhunyt köztársasági elnök, Göncz Árpád nevét adták volna az útnak. A Jobbikos Csikai József meghagyta volna a több százéves Nemzetőr, Szalkai és Boldogfalva elnevezéseket.

Végül úgy döntöttek, hogy az utat Antall Józsefről nevezik el, a későbbiek során pedig egy arra méltó helyen lesz Göncz Árpád utca is.

HBN-OCs


Debrecen – Kedvezményt kapnak a debreceni háziorvosok, a védőnők és a K+F cégek.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában