Helyi közélet

2015.11.30. 16:02

Uniós forrásból két új vérellátó központ épült, hármat felújítottak

Budapest - Hárommilliárd forint uniós forrásból két új vérellátó központ építése és három meglévő felújítása fejeződött be - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) hétfőn az MTI-vel.

Budapest - Hárommilliárd forint uniós forrásból két új vérellátó központ építése és három meglévő felújítása fejeződött be - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) hétfőn az MTI-vel.

Az OVSZ és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által 2013-ban kötött konzorciális szerződés keretében ez év tavaszán adták át a pécsi és a szegedi regionális vérellátó központot. A 2,3 milliárd forintos beruházásokkal ma már modern, korszerű körülmények között várják a véradókat és látják el a vérellátással kapcsolatos regionális feladatokat.

A hatékonyan lebonyolított közbeszerzési eljárások eredményeként a pályázati forrásból több mint 700 millió forintot takarítottak meg, így további három központot tudtak felújítani - írták. Így a projekt részeként felújították a debreceni és a tatabányai területi vérellátó épületeit, valamint a miskolci vérellátó új helyre, a megyei kórházba költözött.

A közleményben hozzátették, lehetőségük nyílt továbbá 19 új kiszálló járművet megvásárolni, ezek a mobil véradások hatékonyabb szervezését és lebonyolítását segítik. Ezenkívül mintegy félmilliárd forintból vásárolhattak új eszközöket, amelyek a vérkészítmények előállításának sebességét és biztonságát növelik, az informatikai fejlesztés pedig hatékonyabbá teszi a vérkészlet-gazdálkodást.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában