Helyi közélet

2015.11.12. 07:18

Több fegyvert adnak el Debrecenben, ha tombol az erőszak

<p lang="zxx">Debrecen - Az egyik fegyverüzletben hetente négy-öt pisztolyt adnak el, de a gázspray-k iránt is nő a kereslet. 

Debrecen - Az egyik fegyverüzletben hetente négy-öt pisztolyt adnak el, de a gázspray-k iránt is nő a kereslet. Fiatal férjek a feleségük, középkorú férfiak az otthonuk védelmében vásárolnak leginkább gáz-riasztó fegyvert a cívisvárosban, amely iránt jellemzően az elmúlt két évben emelkedett meg a kereslet – ezt tapasztalja Mádai József, az egyik helyi fegyverüzlet kereskedője. Mint mondta, az önvédelmi fegyverből heti szinten három-négy darabot adnak el, amit elsősorban férfiak vásárolnak, de egyre több nő is érdeklődik azok után.



– Többször előfordul, hogy házaspárok érkeznek és a nem megfelelő közbiztonságra hivatkozva vásárolnak riasztópisztolyt. Akadt, aki egy őt ért támadás után érkezett az boltba, de amikor a Hatvan utcán fényes nappal kiraboltak egy asszonyt, az is jelentős mértékben érződött az üzlet forgalmán. Ha valamilyen erőszakos cselekmény történik a városban szinte minden esetben megugrik a vásárlók száma – magyarázta az eladó. Megjegyezte, 2004 óta egy jogszabályi változás miatt sokkal egyszerűbb gázpisztolyhoz jutni, és ez a forgalomban is megmutatkozik, éles maroklőfegyverből az idei évben viszont csak két-három darabot adtak el.

Tökéletes másolatok

– A gáz-riasztó pisztolyoknak két típusát különböztetjük meg, az egyik egy nagy pukkanással riasztja el a támadót, a másik pedig a nyálkahártyát ingerlő anyagot bocsát ki a ravasz meghúzásakor, amely akár 3-5 méter távolságról is hatásos, életveszélyes sérülést viszont nem lehet velük okozni. A nőknek elsősorban a revolvereket ajánljuk, mivel azok használata egyszerűbb, mint maroktáras társaiké, de azt, hogy riasztó-, vagy gázlövedéket használnak hozzá, teljesen változó – ismertette a lehetőségeket.

Hozzátette, a gáz-riasztó pisztolyok ma már tökéletes másolatai az éles maroklőfegyvereknek, ezért aki nem ismeri a pisztolyokat, az nem tudja megkülönböztetni azokat egymástól. – A gumilövedékes nem, a flóbert fegyver vásárlásához viszont kell külön engedély, azonban ezek nem önvédelmi cél szolgálnak, hanem sportlövészethez használják – tette hozzá.

Mádai József szerint a pisztolyok mellett jelentős mértékben emelkedett a gázsprayk iránti kereslet, amelyeket több mint hatvan százalékban nők vásárolnak. – Ezek a termékek biztonságot adnak a birtokosának, hiszen a zsebben könnyedén elrejthető, baj esetén pedig azonnal használható.



Ebből hetente tíz-tizenöt darabot is visznek, jellemezően a húszas-harmincas éveiben járó nők, ez, a pisztollyal szemben viszont csak egészen közelről, egy-másfél méteren belül hatásos a támadóval szemben és nem árt a széljárásra is figyelni – fogalmazott. Hozzátette, ezzel sem tudunk komoly sérülést okozni - húsz gramm, ammónia, valamint paprika alapú hatóanyag található benne - de néhány percre eltereli a támadó figyelmét

Szigorú feltételek

Éles maroklőfegyvert önvédelmi célra csak az tarthat, akinek az élete „tűzfegyverrel elhárítható veszélyhelyzet fennállása miatt fokozott védelmet igényel”. A veszélyeztetettséget igazolni kell, a fokozott védelemre való igény megállapításához konkrét és közvetlen veszélyhelyzet fennállásának bizonyítása szükséges. Attól, hogy félek a sötétben, még nem vagyok veszélyben - világított rá Makádi Zsuzsanna, rendőr alezredes a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója.

Mint mondta, a megyében közel 240 fő, jellemzően a negyvenes éveikben járó férfi rendelkezik éles maroklőfegyver tartására kiadott engedéllyel, amely megszerzésének feltétele még az egészségügyi alkalmassági és pszichológiai vizsgálat, a fegyver biztonságos tárolási helyének kialakítása, valamint a kérelmezőnek fegyverismereti vizsgával is rendelkeznie kell. Mindezek mellett az engedélyeseknek évente lőgyakorlaton is kötelező részt venniük, a fegyvertartás jogosultságát pedig öt évente felülvizsgálják. – A követelményeknek való megfelelés ellenőrzése mellett személyesen nézzük meg a fegyvertárolás körülményeit – hangsúlyozta az alezredes.



Hozzátette, a kérelmezők száma nem emelkedik, évente egy-két új engedélyt adnak ki, amelynek feltételei a 2004-es jogszabály módosítás óta szigorodtak. Ma már a rendőrök, katonák, bírók és polgármesterek sem birtokolhatnak alanyi jogon éles lőfegyvert, kivéve, ha a személyes biztonságuk védelme ezt nem indokolja. Ebben az esetben viszont nekik is ugyanazoknak a feltételeknek kell megfelelniük, mint a civileknek.

Egyre több nő

A gáz-riasztó fegyver otthoni tartásához nem, az utcán viseléshez viszont engedély szükséges. Debrecenben közel 1275 fő rendelkezik fegyverviselési engedéllyel, amely kiadásához erkölcsi bizonyítvány, a fegyverre kiadott érvényes műszaki tanúsítvány, valamint a biztonságos tárolás feltételeinek megteremtése szükséges - ezeket a feltételeket már Sári Tivadar főhadnagy a Debreceni Rendőrkapitányság főelőadója ecsetelte.



Hozzájuk havi szinten öt-hat kérelem érkezik, köztük egyre több a nőé. - A gyengébbik nem képviselői közül leginkább a húszas éveikben járók érkeznek hozzánk viselési engedélyért, de a középkorú férfiak száma is jelentős. A gáz-riasztó fegyvereknek is igen nagy visszatartó erejük lehet, hiszen egy laikus nem biztos, hogy megtudja különböztetni ezeket a fegyvereket az éles maroklőfegyvertől – hangsúlyozta a főhadnagy.

Európai fegyvertartási szabályok

A fegyvervizsga.hu adatai szerint:

  • Csehország: bárki viselhet fegyvert, aki elmúlt 18 éves és büntetlen előéletű.
  • Szlovákia: 21 éven felüli, büntetlen előéletű személyek tarthatnak fegyvert.
  • Hollandia: csak a vadásztársaságok és a lőegyletek tagjai tarthatnak fegyvert, kizárólag sportcélra.
  • Finnország: a fegyvertartási engedély alsó korhatára húsz év, amelyet két év sportlövészeti gyakorlathoz, valamint büntetlen előélethez kötnek.
  • Svájc: minden 20 és 42 év közötti férfi alkotmányos kötelességként tart otthon fegyvert.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában