Helyi közélet

2015.10.05. 07:47

Szabó Győző két szerepben tér vissza Debrecenbe

Debrecen - A színész mindig szívesen jön a cívisvárosba, hiszen a közelben nőtt föl és gyerekként sokat járt Debrecenben.

Debrecen - A színész mindig szívesen jön a cívisvárosba, hiszen a közelben nőtt föl és gyerekként sokat járt Debrecenben.

Meglepetésekkel, fordulatokkal teli vígjátékot láthat a közönség október 8-án 19 órától a Lovardában. A Ki fut a nő után, avagy ki után fut a nő főszereplői Szabó Győző, Nagy Enikő és Széles Tamás. Kétfelvonásos vígjátékkal folytatódik a Lovarda színházi előadás-sorozata, melynek középpontjában a férfi-nő kapcsolata áll. A két játékrész eltérő karaktereket és történetet kínál a nézőknek, az egyikben két férfi ugyanazt a nőt szemeli ki magának, míg a másikban a hölgy választása mozgatja a cselekményt.

„Színészként nagyon szeretjük az ilyen darabokat, hiszen van lehetőség minél szélesebb spektrumon megmutatni a karaktereket. Az egyik történetben egy nagyhangú, csajozós fickót játszok, a másikban egy kimértebb, zárkózottabb ügyvédet, teljesen különböző szerepek ezek, de mindhármunk nevében mondhatom, hogy lubickolunk ebben a kétszer ötven percben” – mondta Szabó Győző az előadásról. A színész azt is elárulta, mindig örömmel jön Debrecenbe fellépni, ugyanis nem mesze, Nyírbátorban született és nőtt fel, gyerekkorában pedig sokat járt a cívisvárosban.

HBN–SZL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában