Helyi közélet

2015.10.29. 17:42

Nagy álom vált valóra Nádudvaron, átadták a felújított iskolát

Nádudvar - Példaértékű összefogással, uniós forrásból, több mint félmilliárd forint összegben újult meg a nádudvari iskola.

Nádudvar - Példaértékű összefogással, uniós forrásból, több mint félmilliárd forint összegben újult meg a nádudvari iskola.

Hatalmas érdeklődés övezte csütörtökön a nádudvari Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola átadóünnepségét, mellyel hivatalosan is lezárult egy nehéz időszak az intézmény életében, hiszen folyamatos oktatás mellett újították fel az épületét, sportcsarnokát, konyháját, étkezőjét, hogy egy minden igénynek megfelelő, korszerű oktatási komplexumként üzemelhessen tovább. Boros Lajosné, a közel 800 diák (köztük 440 hátrányos helyzetű és 233 halmozottan hátrányos helyzetű) oktatásáért felelő iskola igazgatója, a város független alpolgármestere köszöntőjében elmondta, 2015 mérföldkő az intézmény életében, a teljes körű felújítással egy régi álom valósult meg.​

– Az előző állomás 2008 volt, amikor a Fő úti épületre újabb emeletet építettek, kiváltva ezzel a régi Petőfi iskolát. Felemás volt azonban a cipő, mert míg a második emeleten XXI. századi körülmények voltak, addig az elsőn és a földszinten omladoztak a falak, szűk volt az ebédlő, elavult a konyha, lelakott a sportcsarnok – idézte fel a korábbi állapotokat az igazgatónő, hozzátéve: nagy öröm volt, amikor az iskola vezetőségének elképzelése, az önkormányzat támogatásával és megfelelő pályázati lehetőséggel párosult.

– Megszenvedtük, de a siker mindent felülír – jelentette ki, majd magyarázatként hozzáfűzte: a nevelőtestület és a szülők támogatása nélkül nem ment volna minden ilyen simán, mert – mint Tóték – állandóan dobozoltak, költözködtek, hiszen a tanítással párhuzamosan folyt a munka. Kiemelte, a Nádép rugalmas hozzállása nélkül nem lehetett volna megoldani ezt a helyzetet, de – mint később erre több felszólaló is utalt – a helyi vállalkozás, az önkormányzat és az emberek együttműködése sikerre vezetett. Gárdonyi szavaival emlékeztetett azonban, a megújult épület csak egy dolog, az ott folyó szakmai munka nélkül mit sem érne: „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”.

Történelmi áttekintés

Beke Imre polgármester (független) köszöntőjében külön üdvözölte a helyi cégek vezetőit, hiszen – mint fogalmazott – az ő iparűzési adóként befizetett forintjaik is kellettek ehhez a sikerhez. A városvezető az Emberi Erőforrások Minisztériumának az átadón résztvevő államtitkár-helyettesét idézte, „az ország sikerének kulcsát a gyerekek jelentik”. Mint mondta, ezzel teljesen azonosulni tud, hozzátéve: nem mindegy azonban, hogy milyen környzetben fejlődnek ezek a gyerekek. Az új iskola 1964-ben épült fel, 1977-ben egyesült a két nádudvari elemi, majd 1989-ben felépült a sportcsarnok. 1991-ben újabb rész készült el, majd 2008-ban az emelet, 2011-ben akadálymentesítés, most pedig az egész iskola megszépült – nyújtott történelmi áttekintést Beke Imre, hangsúlyozva: véleménye szerint kevés ehhez hasonló intézmény van most az országban, mind felszerelés, mind a pedagóguskar tekintetében. – Vigyázzatok rá, lakjátok be és tanuljatok! – üzente a jelenlévő iskolai kórus tagjain keresztül a nádudvari diákságnak a polgármester.

Lehet jönni, tanulni

Berki Judit, az ÉARFÜ ügyvezetője kedves kötelességnek nevezte az ilyen átadókon való részvételt, hiszen számára ez azt jelenti, a pályázati pénzt jól használták fel. – Nádudvar csak az Észak-Alföldi operatív programok pályázatain legalább tízet nyert el az elmúlt időszakban, így elmondható, hogy nagyon jól élt lehetőségeivel – tette hozzá.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP) a megyei közgyűlés elnöke Nádudvarról szólva úgy fogalmazott, a kisvárosi fejlesztések példaértékű mintája. – Ismerve az elképzeléseiket, elmondhatom, így kell átalakítani egy kisvárost a XXI. században, hogy élhető maradjon. Az infrastruktúra fejlesztése jó és elengedhetetlen, de itt a humánerőforrásról sem feledkeznek meg. Mivel egyre jobban felértékelődik a tudás, különösen fontos az oktatás feltételeinek javítása. Nádudvar már a gazdaságban és a sportban is „márkanévvé” vált, azt javaslom a megyénkbeli településeknek jöjjenek el, tanuljanak az itteni tapasztalatokból. Mert a cél végső soron az, hogy a fiatalok, az itt élők ne akarjank nagyvárosba, vagy épp nyugatra menni, ehhez viszont munkahelyek kellenek. S akkor ők is hozzájárulhatnak majd a település fejlődéséhez – mondta az elnök.

Focilabdával emlékeztek

– Nagyjából így kellene kinéznie minden iskolának az országban, de sajnos ez nem így van. Ez a jövőben azzal a Pajna Zoltán által említett, kimondottan oktatási és művelődési intézmények fejlesztésére szánt forrással (megyénkben ez 8 milliárd forint), talán változik a helyzet – mondta a térség országgyűlési képviselője. Bodó Sándor (Fidesz-KDNP) azonban arra figyelmeztetett, nem azt kell nézni, korábban miért nem alakult így Nádudvar sorsa, hanem, hogy a mostani tettek évtizedekre meghatározzák majd a város fejlődését. – Most nem szabad megállni, most kell még egy kicsit belehúzni, kihasználva a helyi adottságokat – hangsúlyozta. Őt követően a beruházást kivitelező helyi cég vezetője, Pavluska Péter egy focilabdát adott át az igazgatónőnek, amire minden vendég aláírását kérték, hogy örök emlékként maradhasson meg erről a napról.

Az útnak nincs vége

Örömmel jöttem erre az ünnepségre, mert egy ünnepség egyfelől mindig számadást jelent az elvégzett munkáról, másfelől lehetőséget ad arra, hogy a jövőre is gondoljunk, s tegyük mindezt olyan körben, ahol mindenki jól érzi magát – mondta Pölöskei Gáborné. Az Emmi köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, az előtte szólók beszámolójából is kiderült, ez az iskola úgy újult meg, mint egy családi ház. Mindenki magáénak érezte, hiszen aki a településben gondolkodik, az az iskolában is. – Az önkormányzat támogatása és a beruházás is példaértékű, az infrastruktúra azonban csak egy keret, amit a helyi pedagógusok töltenek meg kiváló tartalommal és módszerrel – mondta, hozzátéve: ez az iskola jó példa az innovatív módszerekre és a komplexitásra is. Az itt elvégzett munka nem jöhetett volna létre a gyerekek, a szülők, a pedagógusok, az önkormányzat és a beruházását végzők együttműködése nélkül – húzta alá. – Bízom benne, hogy az útnak még nincs vége. Most elérkeztünk egy jó ponthoz, innen azonban tovább kell fejlődni, folyamatosan az elvárásoknak megfelelően – zárta a beszédek sorát az államtitkár-helyettes.

A beszédek és az iskola kórusának műsora után a népes vendégsereg teremről teremre bejárta a hatalmas épületet, a szinte újnak tűnő sportcsarnokot és tornatermet, hogy végül egy modern konyhán áthaladva megérkezzen a kibővített ebédlőbe, ahol már nem kell sorban állnia a gyerekeknek, hogy elfogyaszthassák a finom fogásokat.


Ami megújult:

• Kicserélték a műanyag nyílászárókat

• szigetelték az épület homlokzatát

• korszerűsítették az elektromos rendszert

• megújították a vizesblokkokat

• újraburkolták a tantermeket

• felújították és bővítették a sportcsarnokot, valamint a konyhát

• parkolóhelyeket, járdákat alakítottak ki az udvaron


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában