Helyi közélet

2015.10.15. 16:16

"Éreztük, hogy vissza kell jutnunk ide fellépni"

Debrecen – Az Enter Shikari nagyon szeret Magyarországon koncertezni. Interjú a brit négyesfogat dobosával, Rob Rolfe-fal és gitárosával, Liam „Rory” Clewlowval.

Debrecen – Az Enter Shikari nagyon szeret Magyarországon koncertezni. Interjú a brit négyesfogat dobosával, Rob Rolfe-fal és gitárosával, Liam „Rory” Clewlowval.

A nyári Campus Fesztivált követően szeptember 30-án ismét a cívisvárosban, ezúttal a Roncsbárban lépett fel a brit Enter Shikari. A metált, a hardcore és a különböző elektronikus zenéket eklektikusan, mégis roppant szerves módon egybegyúró csapatból a hihetetlenül intenzív és energikus koncertet követően a dobos Rob Rolfe és a gitáros Liam „Rory” Clewlow válaszolt a Napló kérdéseire. Érthető módon kissé fáradtan és enerváltan felelgettek.

Másodjára jártok Debrecenben. Netán volt időtök kicsit szétnézni a városban?

Rob Rolfe: Elég későn érkeztünk, szinte egyből mentünk is a színpadra, hogy beálljunk, aztán ettünk, így nem sok alkalmunk volt most erre.

Rory Clewlow: Megnéztük azt a székesegyházat.

Rob Rolfe: Ó igen, mi is a neve annak a templomnak azon a téren?

Nagytemplom.

Rob Rolfe: Igen, az az, szép volt, meg a környéke is.

És hogy tetszik nektek a koncerthelyszín?

Rory Clewlow: Nagyon, itt jól lehet a koncert után lazítani és iszogatni. Sok helyen úgy működik, hogy vége a bulinak és egyből ki is teszik az emberek szűrét.

Rob Rolfe: Ha itt élnék, biztos ide járnék szórakozni.

Rövid időn belül négy koncertet is adtok Magyarországon. Honnan jött ez az ötlet?

Rory Clewlow: Amikor Robbal fiatalok voltunk, teljesen véletlenül eljutottunk egyszer a Sziget Fesztiválra, és életünk egyik legjobb élményét éltük át. Emiatt aztán éreztük, hogy vissza kell jutnunk ide fellépni.

Rob Rolfe: Rou (Roughton Reynolds énekes – a szerk.) barátnője pedig magyar, így ez is fontos ok, hogy miért járunk sokat Magyarországra koncertezni. Mindig jól érezzük magunkat, ha errefelé játszunk.

Családos emberként hogyan tudtatok megmaradni ugyanazoknak az őrült és energikus férfiaknak, akiket megismert a világ a zenekar révén?

Rob Rolfe: Pont azért, mert mikor otthon vagyunk, akkor visszafogottan élünk, aztán amikor ebből ki tudunk sza­kadni, a „láncokat” letépjük magunkról, annál vadabbak leszünk.

A zenekar stílusa igen változatos: mind a négyen szeretitek azokat a zenei műfajokat, amelyekből merítetek, vagy a saját ízlésetek gyúródott így egybe az Enter Shikariban?

Rob Rolfe: Mindannyian értékeljük egymás zenei ízlését, s mindenkié eléggé szerteágazó. Én főleg tánczenéket (house, drum & bass, glitch hop) kedvelek, de szoktam klasszikus muzsikákat is hallgatni (leginkább otthon, ez nyugtat le).

Rory Clewlow: Nehéz kategorizálni a zenéket, amiket szeretek, a Radioheadtól a minimal house-on át sok mindent meghallgatok.

Van olyan stílus, amelyet sosem próbálnátok beleilleszteni a zenétekbe? Ha igen, miért nem?

Rob Rolfe: Lehet, hogy vannak olyanok, amelyek igazán nem passzolnának a zenénkhez…

Rory Clewlow: Szerintem nincsen, mivel sosem mondjuk azt, hogy akkor most ezt vagy azt akarjuk beletenni az Enter Shikariba.

Rob Rolfe: De azért néhány elég furán hatna, például ha bhangrával (az indiai pándzsábi kultúra popzenéje – a szerk.) próbálkoznánk.

Olyan zenekarként, amely aktuális társadalmi kérdésekkel is foglalkozik, mit gondoltok a jelenlegi menekültválságról? Szerintetek az Európai Unió jól kezeli a szituációt? Mit lehetne tenni ebben a helyzetben?

Rob Rolfe: Túlságosan félnek az emberek, és ez a rasszizmus felé tolja a dolgokat. Remélem, a különböző országok kormányai tudják majd kezelni a helyzetet – elsők között például Szíriában –, ahelyett, hogy mindenki feltenné a kezét azt mondva, mi nem vagyunk képesek semmit sem tenni. Több ezer kétségbeesett ember érkezik Európába, akiknek meg kellene adnunk minden segítséget, amit csak lehet. Fontos a nyitottság velük szemben, az erőszakos hozzáállás nem megoldás. De az is biztos, hogy a hazájukban lenne a legjobb, ha rendeződne a helyzet.

Magyarország elég fontos hely a zenekar számára. Britekként titeket nem zavar, hogy egyre több és több kelet-európai (köztük magyar) dolgozik az Egyesült Királyságban? Nálunk Londont például már a második legnépesebb magyar városnak nevezik az ott élő nagyszámú magyar közösségek miatt.

Rory Clewlow: Ha valaki ott akar dolgozni, nincs ezzel gond, az unión belül ezt amúgy is szabadon meg lehet tenni.

Rob Rolfe: Lássuk be, mindenki bevándorló. Mindenki! Briteknek mondjuk magunkat, de nem vagyunk, hisz van bennünk többek között francia vagy német vér is. És persze ha kezdeteket vesszük, akkor meg mindannyian Afrikából származunk. Hogy mondhatnánk ezek után bárkinek is azt, hogy ne jöjjön Angliába?

Hogy látjátok a zeneipar mai helyzetét? Találkoztatok az elmúlt években meghatározó albumokkal, zenekarokkal?

Rory Clewlow (nevetve): Nincs, kérjük a következő kérdést! Számomra egyébként a legérdekesebb a Bring Me The Horizon esete (egy a fiatalok körében roppant népszerű, brit metál zenekar – a szerk.). Velük nagyjából egy időben indultak olyan csapatok, mint az Architects, a Gallows, a The Blackout (szintén brit metál bandák – a szerk.), és közülük mégis a Bring Me The Horizon vált egyik pillanatról a másikra nagyon ismertté – ám nehéz megmondani, hogy miért. Mindenesetre az új lemezük (That’s The Spirit) nagyon inspiráló és érdekes rockmuzsikát rejt.

Mik a terveitek a közeljövőben?

Rob Rolfe: Miután befejeztük ezt a turnét, összerakunk egy albumot, s ezen olyan remixek lesznek (a legfrissebb albumuk, a The Mindsweep dalait átdolgozva), amelyeket az angol drum & bass-kiadó Hospital Records több előadójával közösen készítünk. Karácsony után valószínűleg kiadunk néhány olyan számot is, amelyeket korábban még nem jelentek meg. Februárban lesz néhány nagyobb volumenű koncertünk Angliában, utána pedig visszatérünk Európába is.


Névjegy: Enter Shikari

  • 2003-ban alakult St. Albans-ban.
  • Az alapító tagok Roughton Reynolds, Chris Batten és Rob Rolf. Liam Clewlow később csatlakozott.
  • Nevüket Roughton „Rou” Reynolds nagybácsikájának hajója, illetve az énekes által írt színdarab szereplője ihlette. Mindkettő neve Shikari volt, ami vadászt jelent.
  • Debütáló stúdióalbumuk, a Take to the Skies címűt 2007. március 19-én adták ki és a 4. helyet érte el a brit albumlistán.
  • Legutóbb, 2015. januárjában jelent meg lemezük, a The Mindsweep​.

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában