Helyi közélet

2015.10.12. 14:35

Előkelő "osztályzat" Amerikából

Debrecen - A hazai intézmények között második helyen szerepel az amerikai U.S. News felsőoktatási rangsorán a Debreceni Egyetem.

Debrecen - A hazai intézmények között második helyen szerepel az amerikai U.S. News felsőoktatási rangsorán a Debreceni Egyetem.

Az európai egyetemekre szűkített rangsorban 255. helyen áll a Debreceni Egyetem a U. S. News nevű amerikai rangsorban, amely a világ 750 egyetemét állítja sorrendbe. Az összesített listán öt hazai intézmény közül, a debreceni az 585. helyre került, maga mögé utasítva a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, a Semmelweis Egyetemet és a Szegedi Tudományegyetemet. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem a 465. helyezést érte el.

Az amerikai rangsor az intézmények tudományos elismertsége alapján állította fel a sorrendet, pontozták a kutatási eredményeket és a publikációkat, az idézettségi mutatókat, illetve a PhD-fokozatot szerzettek számát is megvizsgálták. Erre a listára tavaly csak egy magyar egyetem, az ELTE került fel.

- A nemzetközi rangsorok tükröt tartanak az egyetem elé abból a szempontból, hogy melyik az a terület, amelyen nemzetközi összehasonlításában is előkelő helyen szerepel, illetve hol kell előrelépni. Mindemellett a hallgatók is figyelemmel kísérik a rangsorokat, és ez alapján döntenek egy-egy intézmény mellett, ezért fontos, hogy a Debreceni Egyetem a vidéki egyetemek között a legjobb helyezést érte el – fejtette ki Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese.

A képzeletbeli dobogóra a Harvard, a Massachusetts Institute of Technology és a Berkeley állhatott fel.

A rangsor ide kattintva érhető el.

- unideb.hu -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában