Helyi közélet

2015.10.14. 14:31

"Éhesek" a pályázók, lecsaptak az uniós pénzre

Debrecen - Az államtitkár szerint a megyeszékhelyre ebben a ciklusban 108 milliárd forintnál is több érkezhet.

Debrecen - Az államtitkár szerint a megyeszékhelyre ebben a ciklusban 108 milliárd forintnál is több érkezhet.

A GINOP-monitoring bizottság ülése szünetében megtartott sajtótájékoztatón Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára elmondta, ebben az évben már 24 pályázatot hirdettek meg a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, és ezeket év végéig további 28 követi. A gazdaságfejlesztésre (GINOP) rendelkezésre álló 2700 milliárd forint egyharmadára, azaz 900 milliárd forintra lehet még az idén pályázni, de természetesen ezek a pénzek leghamarabb majd jövőre lesznek lehívhatók.

Akár 70 százalékos intenzitás

A már meghirdetett 631 milliárd forintnyi forrásra több mint négyezer pályázat érkezett be, ami azt mutatja, rendkívül „éhesek” a megcélzott gazdasági szereplők. Lapunk kérdésére elmondta, Debrecenben a mikro-, kis- és középvállalkozások adottságai lehetővé teszik, hogy a támogatás intenzitása elérhesse akár a hetven százalékot is, a legkevesebb pedig ötven. Az önrészhez igyekeznek kedvező kamatozású hiteleket is biztosítani – tette hozzá.

Rákossy Balázs azt is ismertette, hogy a gazdaságfejlesztésre, foglalkozásbővítésre, illetve kutatási, fejlesztési és innovációs célok megvalósítására kiírt pályázatokon Debrecenből már 26-an 2,3 milliárd forintot nyertek, míg a megyében további 52 vállalkozás volt sikeres és 4,4 milliárd forint gazdaságfejlesztési támogatás nyert el.

Adott a háttér

Papp László polgármester arról beszélt, a város mindent elkövet, hogy a helyi kis- és közepes vállalkozások minden lehetséges uniós forrást meg tudjanak szerezni. Ehhez most már a támogatói szervezett is adott lesz, hiszen az Euró-Régió Ház utódjaként megalakult az ECD Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Kft. Ez három területen, a gazdaságfejlesztés, a városfejlesztés és a befektetés-ösztönzés terén látja el információkkal a vállalkozásokat, melyekkel eredményesen pályázhatnak.

HBN–ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában