Helyi közélet

2015.10.16. 16:08

,,Addig nincs miért aggódnunk, amíg a színpad előtt három generáció együtt nyomja velünk"

Debrecen - A rockzenei pályafutását negyven évvel ezelőtt kezdő zenész egy szólóalbummal jubilál.

Debrecen - A rockzenei pályafutását negyven évvel ezelőtt kezdő zenész egy szólóalbummal jubilál.Zenészkörökben forogva nem túl gyakori, hogy már az első kérdésre adott válasz úgy mellbe vágja az embert, mint annak idején engem, amikor egy telefonos interjú után személyesen is találkoztam a Bikini basszusgitárosával, Németh Alajossal. A nyolcvanas évek második felében történt első találkozásunk évekre meghatározta viszonyomat a Bikinivel és basszerével,Lojzival. Az együttes agytrösztje mindig szakított időt rám, ha Budapesten jártam, én pedig igyekeztem elmenni minden debreceni, illetve környékbeli koncertjükre, melyek előtt vagy után hol hosszabban, hol rövidebben meghánytuk-vetettük a világ dolgait. Így talán érthető, ha ezúttal nehezen tudnám magázódva visszaadni legutóbbi, a debreceni Zamat Fesztiválon adott fergeteges hangulatú fellépésük előtti diskurzusunk esszenciáját.

A Bikini idén már krisztusi korba lépett, az 1982-es Nagy Ferós punk-rockos eredeti felállástól hosszú, dicsőséges utat járt be a zenekar. Te melyik időszakában érezted magad a legjobban a bőrödben?

Németh Alajos: Miután a karma-küldetésemnek eleget tettem, elmondtam, mindent, amit szerettem volna, ezért talán most érzem magam a legjobban. Nem csak azért mert „megértem”, s bennem a világ is, hanem mert úgy érzem, kikötött velem a hajó. Nem vagyok nyugtalan, nincs teher a nyakamon, végzem a dolgomat és egy nagy lépés előtt állok.

Mielőtt arra rátérnénk, ebben a kiegyensúlyozottságban van szerepe, hogy új asszonyt „vittél a házhoz”, és új impulzusok értek?

Németh Alajos: Igen, csaknem három éve harmadjára is megnősültem, mert ezek a dolgok csak úgy jönnek és megtörténnek, nem mindig tudjuk irányítani őket. Ha az ember tudata helyett a szívére hallgat, akkor képes elvenni egy nála 21 évvel fiatalabb nőt, sőt elképzelhető hogy vállalunk közös gyereket is, hogy ki ne haljon a magyarság.

Annak idején a bulvár sajtóban lehetett róla olvasni, hogy Kati székelykeresztúri, és a budapesti polgári esküvő után hónapokkal később tartottátok meg az igazi unitárius székely lagzit, ami életre szóló élményt jelentett számodra.

Németh Alajos: Olyannyira, hogy a rövidesen megjelenő szólólemezemhez is adott ihletet, mert a mostanában bennem keringő igazságkereső gondolatok, bölcsességek mellett, Erdély szépsége, az ott élők tisztasága inspirált a Sóhajok lépcsőháza elkészítésére. A lemez elkészítéséhez remek társakat találtam Keresztes Ildikóban, az Irigy Hónalj Mirigyből Sípos Petiben, a régi jó barátban, Nagy Feróban és Huszti Bélában, aki ugyan már régen Spanyolországban él, de amikor itthon járt, örömmel vállalta a közreműködést. Természetesen Lukács Peta gitározik, Mihalik Viktor dobol, Makovics Dénes szaxofonozik rajta, azaz a Bikini zenészeivel is készítettem a várhatóan még októberben megjelenő anyagot.

Nem lehet mondani, hogy elkapkodtad, miért éppen mostanra időzítetted az első önálló albumod?

Németh Alajos: Az egyik oka, hogy idén éppen 40 éve vagyok a pályán, ha a Török Ádámmal való együtt zenéléstől számítom ezt az időszakot. A méltó megünneplésen túl a másik érv, hogy a kilenc dal egy része, mint például God Bless Székelyland vagy a Messziről jöttem, és messze megyek, az én erdélyi élményeimhez kötődnek, azokat nem Lajosnak írtam. A keletkezéséhez hozzátartozik, hogy a Juventus Rádióban, mikor egy ismerősöm riportot készített velem, mondtam neki, megzenésítem az esküvőmet, amin persze jót hahotázott. Aztán, amikor megmutattam neki a készülő lemezről öt számot, el kellett ismernie, hogy megcsináltam, de még egyszer hangsúlyozom, nem csak erdélyi ihletésű dalok lesznek a lemezen ebben a migránsokkal vagy zsigeri gyűlölettől terhes időben.

Jó, hogy említed az aktuális problémákat, mert veled kapcsolatban kihagyhatatlan a közéleti aktivitás, még ha nem is vagy egyik pártnak sem a tagja.

Németh Alajos: A dolog lényege, hogy szívesen hívnak beszélgetni különböző rádió és televízió műsorokba, ahol őszinte, kendőzetlen, csúsztatásoktól mentes véleményeket akarnak hallani, mert a mellébeszélésnek nincs semmi értelme. Ezek ugyan politizáló műsorok, de én nem szerződtem le egyikhez sem, mert megvan a kialakult világnézetem, magyar vagyok és hazafi, ezek szerint fogalmazom meg a véleményem.

Az egyik tévéadásban okoztál is egy kis meglepetést, amikor váratlanul kifakadtál, hogy nem kellene állandóan negatív dolgokról beszélni, mert az rossz hatással van az agyunkban lévő vízre.

Németh Alajos: Örülök, hogy ez szóba került, mert legalább tisztázhatom, amire ott nem volt idő. Azzal a kijelentésemmel egy japán professzor kísérletére utaltam, aki lefagyasztotta a vizet és méréseket végzett. A víz kristályszerkezete eltérő volt attól függően, hogy szép, nyugodt, vagy gyűlölettel teli helyről származott. Márpedig ma Magyarországon nagyon sok a negatív gondolat, ami rossz irányba befolyásolja az agyunkban lévő víz kristályszerkezetét. Különösen Budapestre igaz ez, ahol állandóvá vált gyűlölködés, az átverés, a széthúzás, s ez egészségtelen mindenkinek.

Ennek egyik a kiváltója biztosan a migrációs kérdés. Korábban, nem egyszer jól láttad előre, mi fog következni. Ebben mire számítasz?

Németh Alajos: A két irányzat közül, vagyis a liberális engedékenység, ami akár a betelepülők szavazatainak a megszerzésre is irányulhat, illetve a nemzetállamok határvédelme közül, hozzám az utóbbi áll közel. Mivel itt már olyan tömegekről van szó, ami kezelhetetlenné teszi a migráns helyzetet, az Európai Uniónak is fel kell ismernie, hogy csak akkor maradhat fenn, ha megvédi magát, bár azt is tudjuk, ez nem egyezik mindenkinek az érdekével a világon.

Ebben a helyzetben tehet valamit egy ismert zenész, szolgálhat-e témaként egy újabb dalhoz ez a súlyos probléma?

Németh Alajos: Természetesen minden, ami történik a világban, befolyásolja az ember alkotói habitusát, önkéntelenül is arra felé fordul, de a megoldást nem a zene adhatja. Abban sem hiszek, hogy live ad koncertekkel segíthetünk, mert azok eddig mind bele álltak a földbe, a bevételek eltűntek, a pénz nem oda került, ahová szánták.

Maradva a zeneiparnál, volt idő, amikor a Bikini volt a „nambör van” és egymás után ontottátok a slágereket, melyeket a rádiók is rendszeresen játszottak. Az utóbbi években már más együttesek, irányzatok számítanak trendinek, és a koncerteken kívül alig lehet hallani benneteket.

Németh Alajos: A koncertjeink látogatottsága azt mutatja, még mindig az élvonalba tartozunk, mindenhol telt ház előtt játszunk, változatlanul szeretnek bennünket az emberek. Addig nincs miért aggódnunk, amíg a színpad előtt három generáció együtt nyomja velünk a számainkat, kisgyerekek az apjuk nyakában ülnek, és éneklik a Világ végént, ami egy nagyon nehéz szövegű dal, de ott van minden magyar szívben, ennél nem kell több. Ami pedig a mostani trendi előadók, zenekarok népszerűségét illeti, azok ifjúsági zenék, főleg a 22 év alattiak kedvencei, mert ugyanazon a nyelven szólnak hozzájuk, mint amit az interneten ők használnak. Nincs ezzel semmi probléma, akinek tudni kell rólunk, azokhoz eljutunk így is, baráti társaságok, értelmes emberek millió a koncerteken vagy a lemezekről, CD-kről ugyanúgy hallgathatnak bennünket, mintha egész nap bömbölnénk a rádiókban, és az emberek könyökén jönnénk ki.

Még a nyolcvanas években, egy debreceni tehetségkutatón állapíthattuk meg együtt, mennyi tehetséges zenész terem errefelé, akkor tűnt fel többek között Lukács Laci a Vörös Kakassal, illetve a Jantyik Zsolt vezette PG-csoporttal, mellyel később egész szoros kapcsolatba kerültetek. Hogyan látod a mai, nagy nyilvánosság előtt zajló tehetségkutatókat?

Németh Alajos: Ezekre szükség van, igenis derüljön ki, Magyarország egy aranybánya a zenében ugyanúgy, mint a tudományban vagy a sportban. Hogy most a televízióban így megy? Nem baj, cirkusz mindig kell a népnek, erre jó a versenyeztetés, a néző hadd izgulhasson a maga jelöltjéért. Igazából viszont a résztvevők mögött nincs életpálya, jó a hangjuk, szépen énekelnek, de nincsenek saját dalaik. Mindig ugyanaz a baráti kör írja nekik a zenét és a szöveget, emiatt ugyanabban az ördögi körben ragadnak, amiből nem tudnak kitörni. Manapság még inkább működik a zeneipari háttérhatalom, mint korábban, de ebbe már nem szívesen mennék bele, mert jó kedvű akarok maradni, távol szeretném tartani magamtól a negatív gondolatokat, ne változzon rosszra az én agyamban is a víz kristályszerkezete…

A megjelenés előtt álló szólólemez ebben biztosan segít, és milyen terveid vannak a Bikinivel?

Németh Alajos: Több mint kétszáz dal van mögöttünk, ezekből a mostani vidám programot átalakítom egy olyan összeállításra, ami a bennünket jelenleg körülvevő világot jobban tükrözi. Bekerül például a Könnycsepp a mennyből vagy az Uram isten mibe keveredtél velünk sort tartalmazó Már semmit sem érzek című szám, mert aktuálisabbak, mint amikor tizen-egynéhány éve megírtam őket.

Akkor ez most roham a csúcs újra meghódításáért?

Németh Alajos: Milyen csúcs? Mi még mindig ott vagyunk, ennél nincsen feljebb. A 33 év alatt eladtunk több millió lemezt, évekig vezettünk különböző slágerlistákat, én kétszeres Artisjus-díjas vagyok, a zenekar Emerton-díjas, hová jussunk még?

Tartani kell a pozíciónkat, nekünk arra kell figyelnünk, hogy akik eljönnek a koncertjeinkre, úgy menjenek haza: ez a Bikini még mindig nagyon jó.


Amit a Bikiniről feltétlen tudni kell!

Németh Alajos 1982-ben hozta létre a Bikini együttest Nagy Feróval, az akkor éppen nem működő Beatrice frontemberével. Két albumot készített ez a felállás.A Bikini sikertörténete azonban 1985-ben indult el, amikor D. Nagy Lajos csatlakozott a zenekarhoz. A két év múlva megjelent, Mondd el című album több mint háromszázezer példányban kelt el!

A Bikini elsősorban koncertező zenekar. Ezek közül a legemlékezetesebbet közvetlenül a romániai forradalom után, a Temesváron adta, óriási sikerrel elsőként lépett fel Erdélyben a magyar együttesek közül.

A sikerek ellenére 1992-ben elbúcsúzott a zenekar a közönségtől. A rendszerváltáshoz dalaival, filozófiájával hozzájáruló Bikini tagjai úgy gondolták már nincs szükség rájuk. Ám néhány év múlva ráébredtek, hogy talán még nagyobb szükség van arra, hogy elmondják, hogyan érzi magát a kisember a világban, ezért 1997-ben újjáalakult a zenekar, amely azóta is töretlenül dolgozik.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában