A művész, akinek a Déri, az Aranybika és az önkormányzat is őrzi a munkáit

Debrecen - Madarász Kathy Margit otthona újra és újra lenyűgöz festményeivel, az antik és népművészeti alkotásaival, berendezéseivel, aranyló textil iker faliképeivel, s modern tárgyaival. Árad a harmónia, a rend, olyan érzést váltva ki bennem, mintha egy míves ékszerdobozban ülnénk. Itt beszélgettem vele.

A művészi pályához mit hoztál magaddal a szülői házból, kaptál-e szüleidtől, tanáraidtól, egyáltalán Böszörménytől, a hajdúk fellegvárától olyan útravalót, amit máig hordozol, s amiért hálás vagy?

Madarász Kathy Margit: Édesapám mesterember volt, de vonzotta a festészet, maga is festett. Soha nem állított ki, de sokszor meglepődtem, milyen magas színvonalon tudott festeni. Az első impulzusokat a családi kis könyvtárban talált könyvekből, albumokból, és természetesen édesapámtól kaptam. A böszörményi gimnáziumban pedig Király Róbert rajztanártól, aki szakkört szervezett, ahová nagy kedvvel jártam. Tudatosan készültem a pályára, már 16 éves koromban eldöntöttem, hogy rajztanár leszek.

Mi a rajztanítás célja? Az oktatása mennyiben különbözik más tantárgyakétól?

Madarász Kathy Margit: A célja, hogy a tanulók megtanuljanak egy forma- egy kifejezési nyelvet, ami az élet minden területén fontos. Arra kell törekedni, hogy a diákok képesek legyenek egy sajátos látványból kiemelni a lényeget. Tudjon elvonatkoztatni, megtanuljon egy olyan kifejezés technikát, ami hozzá közel áll, végül is a cél a szemléletalakítás. Hogy valaki rajztanár legyen, ahhoz vizuális felkészültség kell, ami aztán tovább fejleszthető szemléletben, kompozíciós készségben. Nagy ambícióval kezdtem a tanítást. Jelenleg Hajdúnánás hat iskolájában egy kivétellel valamennyi rajztanár a tanítványom volt. Több mint tíz évig éltünk ott, a gyerekekkel részt vettünk a hazai és nemzetközi rajzpályázatokon, ahol eredményesen szerepeltek rajzaikkal.

Te foglalkoztál komolyan festészettel?

Madarász Kathy Margit: A főiskolán nagyon szívesen, örömmel festettem, de férjhez mentem, két kislányom született, s a felnevelésük volt számomra a legfontosabb. Már felnőttek. Az egyikük iparművészeti főiskolán végzett textil szakon, a másik bölcsész lett, a Kossuth egyetemen szerzett diplomát, de amikor férjhez ment egy francia fiúhoz az első dolga az volt, hogy felvételizzen egy textilművészeti iskolába. Azt elvégezve a lyoni selyemgyárban dolgozott.

Később miért nem folytattad a festést?

Madarász Kathy Margit: A gyerekeim mellett töltött idő elég volt ahhoz, hogy kiteljesedjen bennem az érzés: tulajdonképpen én a textilhez vonzódom. Előbb batikoltam, szőttem, de hamarosan öltözködési tárgyakat szőttem, és egyszer azt vettem észre, hogy már nem csak szövök, hanem ruhákat tervezek gondolatban, és ez egyre sűrűbben fordult elő. Ösztönös volt, belülről jött. Azt gondolom, ez fontos, hiszen, ha nem érzi az ember a választott kifejezési formát sajátjának, bizonyára a munkája színvonalát is befolyásolja. Amikor úgy éreztem, hogy a ruhatervezés a későbbi időkben is meghatározó lesz számomra, akkor természetesnek találtam, hogy a szabás-varrást is szakszerűen megtanuljam. Elmentem és órákat vettem egy tanárnőtől. Így indult a pályám. Az első kiállításom után nagy biztatást kaptam Bakó Ilonától, a Debrecenből elszármazott, Budapesten élő kiváló ruhatervezőtől. Rendkívül jó szándékkal arra biztatott, hogy hagyjam ott a pályámat, és csak a textillel foglalkozzak. Ez azonban nagyon nehéz volt, hiszen őszintén szerettem a munkámat. S egy évnek is el kellett telni, mire rászántam magam. A tanári pálya számtalan kötöttsége után hirtelen nagy szabadsághoz jutottam. Óriási ambícióval kezdtem el dolgozni, hamarosan öltözékekkel pályáztam a magyar alkotó szövetségébe. A felvétel első jelentkezésre sikerült.

És egymás után nyerted el a különböző országos és megyei szakmai díjakat, a sorból kiemelkedik a Ferenczy Noémi-díj. Tapasztalhattad, hogy nemcsak a közönség körében van sikered, hanem a szakmában is megkaptad a legmagasabb elismerést. A megyéből terjesztettek fel?

Madarász Kathy Margit: Nem, Hager Ritta, a művészeti akadémia tagja, Kossuth-díjas gobelinművész terjesztett fel, és a szakma szavazta meg a díjat. Több mint húsz éve választották ketté a Munkácsy-díjat, amely maradt a képzőművészeké, az iparművészek pedig a Ferenczy Noémi-díjat kapják.

Az elmúlt évben a pályatársadról, kolléganődről elnevezett Fekete Bori-díjat is átvehetted a róla elnevezett alapítvány képviselőitől. Mit jelentett számodra ez az elismerés?

Madarász Kathy Margit: Megtiszteltetés, hogy rám gondoltak. Nem csak a rajztanárságunk kötött össze bennünket, hanem az az elhívatottság, amellyel mindketten a gyerekek érdekében dolgoztunk. Azt gondolom, ez a díj nemcsak a művésznek, és nemcsak a tanárnak szól, hanem az embernek is, annak a humanista magatartásformának, amit Borika képviselt.

Szakrális témában volt-e már kiállításod?

Madarász Kathy Margit: Önálló kiállításom még nem volt, de tavasszal a katolikusok Debrecenbe való visszatérésének 300. évfordulója alkalmából rendezett tárlaton a „Dicsőség a magasságban” című két fali textillel szerepeltem, amelyekkel a kiállítás fődíját is elnyertem.

Az alkotás folyamatát a művészeknél általában homály fedi, nem szívesen beszélnek róla. Kányási Holb Margit alkotótársad ezt a titkot kutatta a művészetedben. Úgy vélte, a megfejtés három szó: bűvölet, idő és csend. Miután az anyag, a kelme elbűvölt, időre és csendre van szükséged a tervezéshez. Jó a megfejtés?

Madarász Kathy Margit: Igen, erről van szó. Az első, nagyon fontos motiváció az anyag. Aki ismeri a ruháimat, tudja, hogy nem egyetlen anyagból készülnek, hanem a vele összhangban lévő anyagok felhasználásával. A bársony, a szatén, a selyem gazdagítja, kiemeli, hangsúlyossá teszik az öltözéket. Az anyagok összhangja elsődleges. Hogy mi lesz belőle, az ember gondolatában alakul. Van, amikor egy előre elhatározott tervet akarok megvalósítani, máskor az anyag befolyásol. A lényeg, hogy mindenképpen harmonizáljon a majdan létrehozott formával. A hagyományok nagyon inspirálnak, és nálam ez a döntő.

Hogyan képzeljük el a konkrét folyamatot?

Madarász Kathy Margit: Nyilvánvaló, hogy az ember először megtervezi a ruhát. Minden esetben elkészítem papírból, eredeti nagyságban a szabásmintát. Belerajzolom a rákerülő díszítő formákat. Bármilyen technikával dolgozom, a kompozíció érdekében együtt kell látni az egész felületet, hiszen el kell dönteni, hogy hova mi, milyen nagyságban kerüljön, milyen legyen a pozitív és negatív formák egymáshoz való viszonya, a színek harmóniája. Bársonyt nagyon gyakran használok, ennek a puhasága, a tompa fénye gazdagíthatja az öltözéket, a szatén erőteljesebb fényével szintén fokozza a hatást. Minden formát, motívumot, ami rákerül a felületre, körbe hímezve viszem fel a ruha egészére. Az arányok és a színek teremtik meg a kompozíciót, a harmóniát.

A ruhakölteményeidnek talán legnagyobb erénye, hogy régi motívumokból, díszítőelemekből vannak összerakva, mégsem avíttak, a modernség ott vibrál a kelmében, a szalagokban, az aranyszálakkal varrt szegélyekben, népművészeti motívumokban. Számomra ez a nagy titok: történelmi korokat idéznek ezek az öltözékek, mégis modernek.

Madarász Kathy Margit: A régi motívumokat soha sem másolva használom. Ezt roppant lényeges elmondani, mert sokan ezt gondolják. Amikor tervezek, például, ha egy ruhát reneszánsz stílusban szeretnék elkészíteni, hagyom, hogy átjárjon a kor szelleme. De nem másolok, csak átszűröm magamon a reneszánsz művészet látványát, motívumait, és a bennem keltett hatás inspirál új motívumok megalkotására.

Egyik méltatód embert formáló ruháknak, másik a női méltóságot hordozó ruhaszobroknak, s volt, aki költőien lélekhordozónak nevezte öltözékeidet. Melyik jelző, melyik megfogalmazás áll hozzád a legközelebb?

Madarász Kathy Margit: Örülnék, ha mindegyik igaz lenne. Mindenesetre az egyéniségtől sok függ. Például, hogy az öltözék magán viseli-e a hordozója személyiségét, illik-e az alkatához. Ugyanakkor ezek a ruhák fordítva is hatnak, tartást adnak, és a viselőjük jól érzi magát bennük.

- Tatár Éva -

Névjegy: Madarász Kathy Margit textilművész, öltözéktervező