Helyi közélet

2015.09.08. 15:45

Szétverte a kaputelefont, mert nem tudott bejutni a házba

Debrecen - A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a nővel szemben, aki egy debreceni társasház kaputelefonját megrongálta.

Debrecen - A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a nővel szemben, aki egy debreceni társasház kaputelefonját megrongálta.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya garázdaság megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 45 éves K. Józsefné ellen.

A nyomozás adatai szerint 2015. augusztus 14-én 18 óra körül a gyanúsított be akart jutni debreceni, Ibolya utcai lakásába, de nem tudott, miután a kaputelefonba többször is sikertelenül ütötte be a kódját.

A 45 éves nő ezért annyira dühös lett, hogy többször beleütött a kaputelefonba, valamint a nála lévő kulccsal is megrongálta azt. Ezt az egyik ott lakó férfi észrevette, és rászólt a nőre, majd telefonon értesítette az esetről a rendőrséget.

A helyszínre érkező rendőrök K. Józsefnét elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A rendőrség a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

- police.hu -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában