Helyi közélet

2015.09.28. 14:02

Szépkorúakat köszöntöttek Nyíracsádon

Nyíracsád - Kaczor Ferivel mulattak a vendégek az idősek napján.

Nyíracsád - Kaczor Ferivel mulattak a vendégek az idősek napján.Szeptember utolsó vasárnapján több mint háromszázan fogadták el dr. Nagy János polgármester és nyíracsádi települési önkormányzat meghívását a hagyományos idősek napi rendezvényre. A vendégek zsúfolásig megtöltötték a művelődési ház nagytermét.

Először a Nyíracsádi Népdalkör műsorát hallgathatták meg, majd a mazsorettek és az óvodás-kisiskolás „balerinák” táncának tapsolhattak. Piránszki Nándor szavalatát követően dr. Nagy János polgármester köszöntötte a megjelenteket. A délután sztárvendége Kaczor Feri volt, akinek műsorát először csak hallgatták, majd ahogy fokozódott a hangulat, az énekessel együtt nótázott mindenki.

Fánk és tombola

A mulatság után Tapasztó János római katolikus kanonok atya mondott áldást, majd asztalra került a babgulyás és az ízes fánk is. Érkezéskor valamennyi vendég tombolaszelvényt kapott, aminek sorsolására az estebédet követően került sor. Az idős emberek gyermeki izgalommal várták a kihúzott számokat, s nagy örömmel tapsolták meg a nyerteseket. Az idősek napi rendezvény az Eördögh Forgó Néptánc Együttes parádés műsorával ért véget Nyíracsádon.

HBN–KZE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában