Helyi közélet

2015.09.10. 20:16

Klímaváltozás hazai és külföldi szemmel

Debrecen - A téma legismertebb hazai és nemzetközi szakembereitől tanulhattak a Debreceni Egyetem Kerpely Kálmán Doktori Iskolájának hallgatói.

Debrecen - A téma legismertebb hazai és nemzetközi szakembereitől tanulhattak a Debreceni Egyetem Kerpely Kálmán Doktori Iskolájának hallgatói.

- A klímaváltozással kapcsolatos kutatások a Debreceni Egyetemen 150 évvel ezelőttre vezethetők vissza. Az akkor alakuló debreceni agrár-felsőoktatás egyik fő feladata volt a talaj-, és vízgazdálkodással összefüggő kérdések oktatása, kutatása, ami az 1900-as évek elején világhírűvé vált. Egykori kiváló professzorunk, Kerpely Kálmán a magyar szárazgazdálkodás tanaival időben megelőzte az amerikai Campbell-féle talajművelést. A róla elnevezett doktori iskolánkban és szakkollégiumunkban méltóképpen gondozzuk és visszük tovább ezt az örökséget – hangsúlyozta Nagy János professzor, a Kerpely Kálmán Doktori Iskola vezetője a konferenciát beharangozó sajtótájékoztatón.

A rendezvényt a Debreceni Egyetem tudományos képzési műhelyeinek támogatása című projekt részeként szervezte meg az intézmény agrárkara. A tanácskozáson külföldi és magyar professzorok, egyetemi oktatók tartottak előadásokat a klímaváltozás témakörében a Kerpely Kálmán Doktori Iskola hallgatóinak. A projekt kiemelt feladata ugyanis az, hogy a képzés ideje alatt a hallgatók ne csak a hazai ismeretanyaggal gazdagodjanak, hanem nemzetközi tapasztalatok révén is szert tehessenek szakmai ismeretekre.

- A Debreceni Egyetem széles oktatási-kutatási palettáján fontos szerepet tölt be a klímaváltozás globális kérdése. A doktori iskolák - mint a tudományos műhelyek legfontosabb letéteményesei – kutatási eredményeikkel meghatározó szerepet játszanak abban, hogyan kell kezezni a klímaváltozás hatásait. Másrészt, az oktatás révén a társadalom, a felnövekvő generáció felkészítésében is kiveszik a részüket, hogy miként kell a klimatikus változásokkal együtt élni - emelte ki Csernoch László tudományos rektorhelyettes.

A konferencián olyan neves kutatók tartottak előadásokat, mint Peter John Gregory, a Readingi Egyetem professzora, a Debreceni Egyetem díszdoktora, Gémesi Zsolt, a londoni Imperial College igazgatóhelyettese, Onesmus Nyale Mwabonje, a londoni Imperial College kutatója, valamint Viliam Nagy, a Szlovák Tudományos Akadémia Hidrológiai Intézetének vezető kutatója.

A külföldi szakemberek tájékoztatóin túl nagy érdeklődés kísérte Holb Imre, Pepó Péter és Szakály Zoltán, a Debreceni Egyetem professzorai, valamint Gálné Remenyik Judit és Takácsné Hájos Mária egyetemi docensek előadásait is, akik az éghajlatváltozás, a fenntartható növény-, zöldség- és gyümölcstermesztés, az állati eredetű élelmiszer alapanyag minősége, továbbá az ökológiai lábnyom csökkentése témakörökben ismertették kutatási eredményeiket.

- unideb.hu -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában