Helyi közélet

2015.08.12. 10:42

Ősszel eldőlhet az újvárosi bevásárlóudvar sorsa

Balmazújváros - A telek kerítése beszakadt, nyaranta a gaz burjánzik rajta.

Balmazújváros - A telek kerítése beszakadt, nyaranta a gaz burjánzik rajta.

Nagy a csend a bevásárlóudvar körül, amit egy kínai befektető építene Balmazújváros belvárosában. Úgy értesültünk, több ízben fel kellett szólítani a tulajdonost, hogy kaszálja le a füvet. Jelenleg ezzel nincs probléma, úgy tűnik, nemrégiben tették rendbe a portát.

Mint ismert, tavaly májusban közmeghallgatást is tartottak, ahol az üzletember és képviselője vázolta a 400 milliósra becsült beruházás terveit az érdeklődőknek. A helyi kereskedők ellenérzéseikről beszéltek a fórumon, s arról, hogy jelenleg is sok a kiadatlan üzlethelyiség a központban. A képviselőt az elmúlt hónapban többször is kerestük telefonon, ám egyszer sem fogadta hívásunkat. Más forrásból úgy értesültünk, hogy a befektető a „hideg fogadtatás” miatt egy időre „pihenteti” az ügyet.

Tervtanácsi ülésen foglalkoztak egy előzetes tervvel, s – mint arról beszámoltunk – az önkormányzat a város képébe illeszkedő épület tervezését kérte. Úgy tudjuk, időközben az a terv is jelentősen módosult, amit a közmeghallgatáson bemutattak, ám informátorunk szerint jelenleg „az ügy nem él”, engedélyes tervek sincsenek. Forrásunk szerint a beruházás leghamarabb szeptemberben kerülhet ismét terítékre, ami a tervezés folytatását, de akár a telek eladását is jelentheti.

HBN–SZZSL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában