A tanítás volt az élete - Kotormán Mihályra emlékezünk

Debrecen - A „Kiskossuth” nyugdíjasa, volt igazgató­helyettese 2015. ­augusztus 3-án örökre eltávozott közülünk.

Kotormán Mihály 1970-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán matematika–fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Végzés után a KLTE Gyakorló Általános Iskolájában helyezkedett el, ahol hamarosan vezetőtanár, majd 1976-ban munkaközösség-vezető lett, 1980 és 1991 között pedig igazgatóhelyettesként dolgozott. Munkája mellett tanított a dolgozók gimnáziumában, illetve szakközépiskolájában is.

Megszerettette a fizikát

Tanítványai minden évben eredményesen szerepeltek a szaktárgyi versenyeken. Sajnálta, hogy az ilyen megmérettetésre fizikából kevés lehetőség nyílt, hiszen mindössze az Öveges-versenyen és a Jedlik Ányos-versenyen vehettek részt. Ő vezette a legtöbb döntőbe jutott diákkal rendelkező tanárok listáját. Az Öveges József-fizikaversenyen egyik diákja 2. díjat nyert – többek között ő is javasolta 2000-ben az Ericsson-díjra, melyet ebben az évben meg is kapott. Volt, amikor a megyei döntő első hat helyén kizárólag az ő diákjai szerepeltek. A diákok később is nagyon jól szerepeltek a versenyeken, négy diákja fizikai diákolimpián is részt vett.

Büszke volt arra is, hogy sikerült tanítványaival megszerettetni a fizikát. Sokszor hangsúlyozta, hogy „Fizika a világ, s fizikus benne minden ember”. Bár, mint mondta, kicsit sajnálja őket, hiszen ha a fizikát választják további tanulmányaik tárgyául, itthon nem nagy megbecsülés és perspektíva várja őket. Pedagógusként igyekezett nevelni is tanítványait, humorral-szigorral és rengeteg szeretettel, érdekes helyekre elvinni őket, ahol a tapasztalás módszereivel bővíthették tudásukat. Terve volt egy játszóház létrehozása, ahol rendhagyó fizikaóra jellegű foglalkozások lehetnek. Így alapították meg dr. Nagy Mihállyal és több lelkes fizikatanárral a „Varázskuckót”, mely több mint 12 évig működött. Nyugdíjas éveiben aktívan részt vett a Hatvani István-­fizikaverseny szervezésében.

Tekintélye volt, ami nem tanulható, nem erőszakolható ki, nem függ az ember hang­erejétől, hatalmától, hanem az egyéniségében rejlik.

Belőle sugárzott. Őszintén tisztelték Őt tanítványai, a szülők, a pedagógustársak egyaránt. Megmagyarázhatatlan nyugalom, csendes derű vette körül. Igazságosság és mindenki felé egyaránt megnyilvánuló segítőkészség jellemezte. Véleményét soha nem erőszakolta másokra. Észrevételei, tanácsai mögött nagy szakmai tudás, pedagógiai tapasztalat és emberi bölcsesség húzódott.

Példamutató munkájával, szorgalmával, segítőkész hozzáállásával, példás családi életével sokak szeretetét, barátságát vívta ki. Egész életét a tanításnak, tanítványainak, a fizikának szentelte, ebben mindig biztos hátteret jelentett szerető családja, felesége, fia és lánya, valamint hat unokája. Emlékét örökre megőrizzük.

HBN