Helyi közélet

2015.08.17. 17:26

A karneválon az egyetem pomponosai!

Debrecen - A UD Cheerleaders formáció kíséri idén is a Debrecen Egyetem virágkocsiját az augusztus 20-ai, 46. Debreceni Virágkarneválon.

Debrecen - A UD Cheerleaders formáció kíséri idén is a Debrecen Egyetem virágkocsiját az augusztus 20-ai, 46. Debreceni Virágkarneválon.

Az utóbbi két hétben már naponta edzenek a Debreceni Egyetem pomponosai, hogy tökéletes összhangban legyenek, amikor augusztus 20-án az egyetemi kocsi mellett táncolnak. Mivel a tizenegy lányhoz a nyáron öt fiú is csatlakozott, így a táncot újdonságként már akrobatikus elemekkel is tudják ötvözni, látványos emelésekkel, szaltókkal fűszerezik a produkciót. Ez egyiküknek sem jelent nehézséget, mivel mindannyian rendelkeznek táncos- vagy sportmúlttal. A lányok között van, aki aerobikozott, van, aki társastáncra, hip-hopra járt évekig vagy éppen balettozott, a fiúk közül pedig többen a földharcban gyakorlottak.

Ez már a harmadik év, amikor ők vonulnak a délelőtti karneváli menetben az egyetem virágkocsija mögött. Az 5 és fél kilométeres felvonulást röviden megszakítva táncolnak majd az útvonal több pontján: a Régi Városháza előtt, a Kossuth téren és a Kölcsey Központnál. Tavaly a közönség kérésére ennél többször is eltáncolták a koreográfiát a stadionig vezető úton – erre idén is számítanak a UD Cheerleadersnél.

- Nagy megtiszteltetés, hogy évek óta felkér minket az egyetem vezetése, hiszen a helyszínen és az élő közvetítésekben százezrek látják az egyetemi kocsit és mellette az egyetemi tánccsoportot. A karneváli élmény semmihez nem hasonlítható, az út mellett álló nézők biztatása és tapsa páratlan öröm – mondja vezetőjük Vékony Lilla, aki ebben az évben végzett közigazgatási mesterszakon a Debreceni Egyetemen, szeptemberben pedig a jogász képzést kezdi levelezőn.

Múlt évben a répamesét megjelenítő kocsihoz leginkább ruhájuk narancssárga-zöld színével tudtak illeszkedni, az idei, a Vissza a jövőbe című filmet ábrázoló virágkompozícióhoz pedig a film betétdalára megálmodott koreográfiával készülnek. Lillának az elmúlt három év egyetemi virágkocsijai közül az idei tetszik a legjobban. Azt ígéri, mindent beleadnak, hogy a produkcióval a film hangulatát idézzék. A cheerdance-szel egyébként akkor került kapcsolatba, miután a tánc már szinte minden ágát kipróbálta. Amikor Jánkmajtisról Debrecenbe érkezett, beállt az egyetem – akkor még – ideiglenes pomponcsapatába, majd a DEAC kezdeményezésére szervezte meg az állandó társulatot. A szurkolólány kiemelte: folyamatosan működő cheerleader formáció igen kevés van az országban, rajtuk kívül mindössze a Szegedi Tudományegyetemen és az ELTE-n.

A debreceni csapat a Virágkarnevál után is folytatja a munkát: szeptemberben újabb tagokat toboroznak, majd kezdik a felkészülést a decemberi dunaújvárosi nemzetközi Cheerdance versenyre, amit minden évben megrendeznek. Tavaly ötödik helyezést értek el, idén pedig még jobb eredményben bíznak. Ráadásul ezúttal már nem egy, hanem két kategóriában neveznek.

- unideb.hu -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában