Helyi közélet

2015.07.31. 11:39

Ezt a kapubejáratot tényleg szétlopták

Debrecen - Rendrakásra szólította fel a város a Híd utcai szemetes telek tulajdonosait.

Debrecen - Rendrakásra szólította fel a város a Híd utcai szemetes telek tulajdonosait.

A Homokkerti felüljáró közelében, a Híd utca és a Monostorpályi út sarkon terpeszkedik egy nagy, elhanyagolt telek, melyet a forgalmas Monostorpályi út felől jó állapotú téglafal véd. A félreeső Híd utca felől viszont szinte semmi nem állja útját a „behatolóknak”. A betonelemekből egykor odaemelt kerítésből ma már csak kisebb darabok vannak meg, a többit valószínűleg ellopták.

Rengeteg szemét

A nyomok arra utalnak, hogy a terület belsejét a Híd utca felől egy nagykapun keresztül lehetett megközelíteni. A kapuszárnyak mára eltűntek. A bejárat mellett két kisebb romos – ajtók, ablakok nélküli – épület árválkodik, az egyik talán portásfülke lehetett. A most hajléktalan tanyaként szolgáló házacskák mellett több köbméternyi szemét, autógumik, autóalkatrészek, háztartási hulladékok, rossz bútorok és maguktól nőtt ecet, illetve akácfák éktelenkenkednek.

A szóban forgó terület mellett, – a Híd utcai orvosi rendelő közvetlen szomszédságában – látszólag egy másik, kisebb, de szintén elhanyagolt, szemetes telek található. Azt az utca felől téglakerítés védte valaha, de a kapuja annak is hiányzik. A nem éppen esztétikus látványt az ott található, a konzervgyárig húzódó, beton oszlopokon álló nagy gőzvezeték is rontja.

Felszólítás

A szóban forgó ingatlanok nincsenek különválasztva, egy helyrajzi számmal rendelkeznek. Az ingatlan-nyilvántartás adatai alapján magántulajdonban van – közölte a polgármesteri hivatal illetékese.

Az igazgatási osztály munkatársai helyszíni szemlét tartottak ott, melynek során 6-8 zsáknyi növényi hulladékot, valamint 2 zsákban építési, bontási törmeléket találtak. Mivel ez sérti a jogszabályt, a tulajdonosoknak 20 napos határidőt adtak a rendrakásra. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, hulladékgazdálkodási eljárást indítanak ellenük.

A jelenlegi jogszabályok alapján új kerítés építésére nem lehet kötelezni őket. Ugyanakkor a meglévő kerítés állapota miatt a megyei kormányhivatal, vagy a debreceni polgármesteri hivatal is intézkedhet – tájékoztatott a város illetékese.

HBN–OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában