Végtelen falban egy tégla

Debrecen - „Laci bácsi olyan volt az Isten kezében, mint egy hangszer a mester kezében.”

Egész életútja pedig hasonlítható egy soktételes zeneműhöz, amelyen keresztül folyamatosan áradt az Isten jósága, áldása mindazokra, akiket a drága Tanár Úr szolgálata elérhetett” – így búcsúztatták Tonté Lászlót hétfőn a cívisvárosi köztemetőben. A Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar alapító harsonása életének üzenetét a lelkész Reményik Sándor Akarom című versében találta meg leginkább.

„Legyek a szél, mely hordja a magot” – cseng egy sora. Tonté László miután elvégezte a tanár- és karnagyképző főiskolát, a nyíregyházi Állami Zeneiskola rézfúvós tanszakának vezetőjévé vált, közben Ibrányban és Mátészalkán is oktatott, szeretettel, elhivatottan támogatta a nehéz sorsú tehetségeket, a szabolcsi megyeszékhelyen tanyai kollégiumot alapított, zenekart szervezett, kamarazenekara országos versenyeket nyert. Hazánkban elsőként szervezett mazsorettcsoportot. Munkáját számos díjjal elismerték.

„A kéz legyek, mely váltig simogat” – folytatódik Reményik költeménye és aligha lehet szebben megfogalmazni azt a valóban holtodiglan-holtomiglan szerelmet, amely összekötötte feleségével, Teréziával 63 éven át. – És még négy évig, míg udvarolt – tette hozzá egy korábbi telefonbeszélgetésünkkor Terike néni, aki az utolsó pillanatokban is simogatta szeretett férje arcát. Ma már csak azt kívánhatjuk, hogy Tonté László „legyen a kendő, mely könnyet töröl” gyermekei, unokái arcáról, mert valósággá vált e két verssor: „Akarom fontos ne legyek magamnak, A végtelen falban legyek egy tégla.”

HBN–HABE​