Tollhegyező: Illetlen érintések

Gyerekkoromban igen „szerencsés” helyzetben voltam, ugyanis mivel édesapám római- édesanyám pedig görög katolikus volt, az egyik vasárnap délelőttöt a Szent Anna utcai, míg a másikat az Attila téri templomban töltöttük. Bevallom őszintén, egyetlen porcikám se kívánta ezeket a muszájból – és legtöbbször állva – eltöltött órákat, hiszen gyerekfejjel semmit sem értettem a prédikációk szövegéből, a szent énekekből meg még annyit sem. Később aztán már hittanra is kellett járnom – igaz, titokban – hiszen az akkori rendszer kiszolgálói igencsak ferde szemmel nézték volna e renitens viselkedést. Kenyeres Ilona írása.

A római katolikus hittanórákon azonban Gyula bácsi – most már talán leírhatom legalább a keresztnevét, bár a vezetéknevére is emlékszem ennyi évtized távolából is – valahogy elfeledtette velem ezeket a kényszerűségben eltöltött órákat, mivel a kis kápolnában tartott előadásai a vidámság jegyében teltek. Ő ugyanis egy jó humorú, életvidám ember volt, aki a gyerekek számára kissé száraznak tűnő bibliai leckéket is úgy adta elő, hogy érdekesnek, sőt néha humorosnak is tartottuk. Úgy láttam, nagyon szereti a gyerekeket, időnként megsimogatta a fejünket – lányokét, fiúkét egyaránt – ám ezt minden hátsó szándék nélkül tette. Ezt onnan is tudhattuk, hogy egyes jól értesült források szerint Gyula bácsi plébánia mellett lévő lakásának ablakából a kora reggeli órákban időnként lányok-asszonyok ugrottak ki. (Ők nyilván bejárónők voltak, és elhúzódott a nagytakarítás.)

A görög katolikus pappal – Pista bácsival és családjával szinte halálukig jó kapcsolatot ápoltunk. Pista bácsi nem volt arra kényszerítve, hogy illegális kapcsolatot tartson fenn nőkkel, hiszen a görög katolikus papoknak engedélyezték a nősülést, ellentétben Gyula bácsival, aki egészséges férfi lévén kénytelen volt „bejárónőket” alkalmazni szerény otthonában.

Mindezek az egyik apátság volt tanára körüli botrány kirobbanása kapcsán jutottak eszembe, ahol állítólag az egykori nevelő „illetlen érintésekkel” közeledett több tanítványához is. Most már csak azon gondolkodom, hogy egy, a saját neméhez vonzódó férfi vajon direkt választja azt a hivatást, amelynek gyakorlása közben szinte „feloldozzák” a nőkhöz való közeledés alól, vagy eleve Isten elkötelezett híveként lép a cölibátusba, ahol aztán előbb-utóbb esetleg „megronthatják”… Elképzelhető, hogy a cölibátus intézményének megszüntetésével elkerülhetők lennének a katolikus papokat időnként körüllengő, mindenféle „illetlenségek”-ről suttogó rosszindulatú pletykák - addig azonban bizonyára hallunk még hasonló „érintések”-ről…

- Kenyeres Ilona -