Helyi közélet

2015.06.02. 14:01

Elhúzták a mézesmadzagot

Debrecen - Az ékszereket a szomszédos megyeszékhelyen „zaciba csapták”.

Debrecen - Az ékszereket a szomszédos megyeszékhelyen „zaciba csapták”.

Az egyik támadás alkalmával egy gyógyszergyár munkatársainak mondva magukat, ajándékcsomag-nyeremény ígéretével, a másik bűntény során ismét a nyeremény „receptjét” előhúzva jutott be idős emberek lakásába az a debreceni házaspár, amelyik felfegyverkezve elkövetett rablás vádjával állt bíróság elé hétfőn.

Érdeklődő hívások

A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint Sz. Sándor és felesége a múlt tavaszra olyan nehéz anyagi körülmények közé került, hogy a férj – az asszony beavatásával – idősek kirablásával tervezett pénzt szerezni. Lehetséges áldozataikat a telefonkönyvből és az internetről választották ki, listát készítettek, és sorra felhívták őket, kiderítendő, egyedül élnek-e, s milyen egészségnek örvendenek.

Újkerti ravaszkodás

Az első rablást tavaly májusban hajtották végre, 85 éves áldozatuk jóhiszeműségében beengedte őket, amit a férfi azzal „hálált meg”, hogy leültette a nőt, majd pénze átadását követelte. A vádlottak 24 ezer forintot megkaptak, de amikor Sz. Sándor a sértett nyakában lévő lánc letépésével próbálkozott, az idős ember ellenszegült. A dulakodásban a férfi konyhakést szegezett áldozata nyakához, majd zsinórral összekötözte annak kezét-lábát, leragasztva a száját. A támadók 377 ezer forint értékű ékszerrel távoztak, amit egy nyíregyházi zálogházban tettek pénzzé.

Az anyagiak felélése után újabb prédát kutattak fel, a rablás hasonló forgatókönyv szerint zajlott le. Ebben az esetben egy 84 éves újkerti nőhöz jutottak be, akit Sz. Sándor a torka elvágásával fenyegetett meg. Abból a lakásból mintegy 300 ezer forintnyi értéket vittek el.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában