Helyi közélet

2015.06.23. 09:04

A tudomány fővárosa lesz Debrecen

Debrecen - A Science on Stage nemzetközi döntőjének 2017-ben a cívisváros adhat otthont.

Debrecen - A Science on Stage nemzetközi döntőjének 2017-ben a cívisváros adhat otthont.

Az ATOMKI-ban rendezték meg tavaly októberben azt a válogatót, ahonnan kilenc magyar pedagógus, köztük Vizi Tibor, a debreceni Brassai-gimnázium mérnöktanára, valamint Csatári László, a Szent József Gimnázium fizikatanára is bejutott a Science on Stage elnevezésű versenysorozat idei döntőjébe.

Tanítási módszerek cseréje

Idén Londonban rendezték a finálét, melyben 24 európai országból és Kanadából gyűltek össze azok a szaktanárok, akik szerint az oktatási módszerek megújításával kell felkelteni a fiatalok figyelmét a természettudományok iránt. A „Színpadon a természettudomány” londoni döntőjében érdekelt mintegy 400 pedagógus – köztük a már említett két debreceni, akik a National Instruments mentortanárai is –, látványosan képviselték az ezredfordulón útjára indult mozgalom üzenetét. Eszerint: az oktatás minőségét nem felülről jövő reformokkal, hanem a legelkötelezettebb pedagógusok támogatásával és az innovatív tanítási módszerek szabad cseréjével lehet emelni. A civilszervezet jelenleg több mint 100 ezer tanár és tanárképzéssel foglalkozó szakember számára biztosít egységes platformot a tapasztalatcserére oktatási témájú kiállítások, workshopok és más képzések révén. A különböző fórumok közül kiemelkedik a kétévente megrendezett Science on Stage fesztivál.

Az NI Hungary Kft. 2009 óta folyamatosan bővülő mentor programjának legaktívabb tanárai közül Vizi Tibor a mindennapokban valamennyiünket körülvevő, de sok ipari alkalmazásban is szerepet játszó rezgéseket és hullámokat tette láthatóvá „Rezegj rá!” elnevezésű komplex kísérletsorozatával. Társa, Csatári László szerint a mai fiatalok inkább fogyasztói a fizikatudomány eredményeinek, mint kreatív alkotói, ezért is szeretné megmutatni nekik, hogy filléres nyersanyag felhasználásával még a kidobásra ítélt tárgyak is szolgálhatnak meglepő belátásokkal a világ működéséről.

Felkeltik az érdeklődést

A négynapos rendezvényen minden résztvevő lehetőséget kapott, hogy saját standján mutassa be a többieknek látványos vagy meghökkentő újításait a természettudományok oktatásában. A fesztiválon megosztott és a résztvevők saját iskolarendszereibe hazavitt ötletek nemcsak általában növelhetik a fiatalok természettudományos műveltségét, de hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy többen válasszák közülük a jelenleg hazánkban hiányszakmáknak számító mérnöki és tudományos életpályákat.

A szombati záróeseményen jelentették be, hogy a következő, a 2017-es fesztivál házigazdája Debrecen lesz.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában