Helyi közélet

2015.06.03. 15:40

A Kúria dönti el, hogyan tovább

Debrecen - Felfüggesztették szerdán a másodfokú eljárást T. István ügyében, akit a Debreceni Törvényszék első fokon, tavaly októberben emberölés miatt 8 év börtönbüntetésre ítélt. A továbbiakban a Debreceni Ítélőtábla a Kúria döntésére vár.

Debrecen - Felfüggesztették szerdán a másodfokú eljárást T. István ügyében, akit a Debreceni Törvényszék első fokon, tavaly októberben emberölés miatt 8 év börtönbüntetésre ítélt. A továbbiakban a Debreceni Ítélőtábla a Kúria döntésére vár.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2012 novemberében K. István sértett ittas állapotban látogatta meg a vádlottat hajdúhadházi lakásán. A két férfi együtt italozott a nap folyamán, majd este a vádlott közölte a sértettel, hogy menjen haza. Az ekkor már súlyos alkoholos befolyásoltság alatt álló sértett a házat elhagyva ismeretlen körülmények között a ház ajtaja melletti kuka és esővíz gyűjtő hordó közé került, ahol a vádlott egy fejszével illetve egy késsel bántalmazta, aminek következtében K. István életét vesztette. T. István ezután a sértettet az udvaron hátrahagyva bement a házába és lefeküdt aludni. Másnap észlelte, hogy a sértett ugyanazon a helyen mozdulatlanul fekszik, azonban tovább végezte a ház körüli teendőit, a történtekről nem szólt senkinek. Reggel a sértett lányának érdeklődésére közölte a vádlott, hogy nála van a férfi, „meg van halva”.

A Debreceni Törvényszék ítélete ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, ezért került az ügy másodfokra.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában