Helyi közélet

2015.05.28. 15:25

Nincs kép, nincs pénz

Debrecen - Várhatóan június 6-án zárul le a nyomozás az eltűnt festmények ügyében.

Debrecen - Várhatóan június 6-án zárul le a nyomozás az eltűnt festmények ügyében.Mivel továbbra is folyik a rendőrségi nyomozás a MODEM-ből elveszett két képpel kapcsolatban, a város egyelőre nem fizetett kártérítést az alkotások tulajdonosának, Antal Péternek – közölte dr. Papp László polgármester a közgyűlésen. A régi városháza nagytanácstermének felújítása miatt a megyeházán tartott tanácskozáson kiderült, hogy a város a festmények értékének meghatározására szakértőt kért fel.

Az egyik legfontosabb döntés az volt, hogy az általánosan elterjedt 120 literes kukák mellett júliustól kisebb kukák is megjelenhetnek a városban. Hatvan, illetve nyolcvan literes hulladékgyűjtő edényeket is biztosítanak.

Ennek kapcsán Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik helyi frakciójának vezetője azt kérdezte, hogy ez hogyan befolyásolja majd a szemétszállítás árát? Dr. Papp László polgármester válasza szerint ezt a díjat már nem az önkormányzat, hanem az energia hivatal, illetve az illetékes minisztérium határozza meg. Hozzátette: a rezsicsökkentés rendszerében nehezen képzelhető el, hogy emelkedjenek a hulladékszállítási díjak.

HBN


Debrecen – Rendes ülését tartotta 9 órától Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselők ma 25+3 napirendi pontot tárgyaltak. Élő tudósításunk a helyszínről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában