Helyi közélet

2015.05.28. 17:07

Megújuló nyári rendezvények

Debrecen - Lehet, hogy reprezentációs célokra használják majd a Bartók Termet.

Debrecen - Lehet, hogy reprezentációs célokra használják majd a Bartók Termet.– Pezsgőbb, fiatalosabb, több nagy tömegeket megmozgató kulturális rendezvényekre lenne szükség Debrecenben – jelentette ki Varga Zoltán, a DK önkormányzati képviselője a csütörtöki közgyűlésben akkor amikor a Főnix Rendezvényszervező tavalyi beszámolóját vitatták meg a képviselők.

Dr. Papp László polgármester válaszában hangsúlyozta, hogy elégedett a város kulturális életét szervező cég munkájával. Elmondta, hogy a Nagyerdőben, a Békás-tó környékén idén nyáron megújult környezetben, formában jelentkezik például a Borkarnevál és a Jazz Fesztivál. A virágkarnevál pedig európai minősítést nyert el – tette hozzá.

Kell vagyonkezelő

Varga Zoltán az önkormányzati cégeket összefogó vagyonkezelővel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy eljárt felette az idő, ezért meg kellene szüntetni. Balázs Ákos, a Fidesz frakció vezetője erre úgy reagált, hogy a vagyonkezelő az elmúlt években a megváltozott gazdasági körülmények ellenére is jól gazdálkodott. Több beruházást is végrehajtott a városban. Így például a Tócóskerti Lakótelep hőközpontjainak rekonstrukcióját, a 2-es villamos építéséhez kapcsolódó fejlesztéseket, valamint a termálfürdő felújítását. A közgyűlés elfogadta a beszámolót.

Költöznek a szobrok

A városatyák támogatásukról biztosították azt a kezdeményezést, mely szerint Csáky Imre bíboros kapjon szobrot a Szent Anna Székesegyház előtt. A műalkotás felállítása része lesz annak a rendezvénysorozatnak, amellyel arra emlékeznek, hogy a katolikusok 300 éve tértek vissza Debrecenbe.

Arról is döntöttek, hogy az Erzsébet utcán, a MÁV-rendelő előtt álló Térdelő leányka címet viselő szobrot, a nyugati kiskörút építése miatt 13 méterrel arrébb helyezik.

Reprezentációra?

A közgyűlés végén a Jobbikos Ágoston Tibor azt kérdezte, hogy hosszú távon hogyan kívánják hasznosítani a Bartók Termet? A polgármester válaszában kifejtette, hogy mivel az akusztikája nem az igazi, – a Kölcsey Központé sokkal jobb – a zenén kívül más megoldásokon is gondolkodnak. Kijelentette: vizsgálják az esetleges felújítás lehetőségét és a reprezentációs célokra való hasznosítást.

Fodor Levente (Fidesz) kérdésére az is szóba került, hogy mi lesz a Nádor utcai volt szabadidőparkkal, amely mostanában elhanyagolt, szemetes és hajléktalanok is megjelentek ott. Erre Racsmány Gyula főosztályvezető azt mondta, hogy mivel a területet a várostól eddig bérlő vállalkozás ellen felszámolási eljárás folyik, felbontották a hasznosítási szerződést. Az önkormányzat ismét birtokba vette a területet és rendet fognak rakni. A polgármester hozzátette: a megyei tenisz szövetség érdeklődik a terület iránt.

Felajánlás

Anyagi segítséget nyújtanak a kárpátaljai Salánk, Beregrákos és Tiszaújlak nehéz körülmények között élő magyar lakosainak a közgyűlés Fidesz frakciójának tagjai. A város bankszámlát nyitott, amelyre a képviselők és az önkormányzat vezetői 20-20 ezer forintot utalnak át. Így összesen félmillió forint áll majd erre rendelkezésre.

Vagyonnyilatkozat

A nyilvánosság kizárásával tárgyaltak arról a bejelentésről, mely szerint Varga Zoltán DK-s képviselő és hozzátartozói vagyona nagyobb annál mint amit a közelmúltban az ellenzéki politikus közzétett. A zárt üléssel kapcsolatban Szekeres Antal jegyző arról tájékoztatott, hogy megvizsgálták a beadványt és arra jutottak, hogy az állítás valótlan.

HBN-OCs


Debrecen - Várhatóan június 6-án zárul le a nyomozás az eltűnt festmények ügyében.


Debrecen – Rendes ülését tartotta 9 órától Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselők ma 25+3 napirendi pontot tárgyaltak. Élő tudósításunk a helyszínről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában