Helyi közélet

2015.05.19. 17:08

„Kineveljük a jövő látogatóit”

Berettyóújfalu - Nem egy év eredménye, hanem hosszú évek munkája fekszik a díjban.

Berettyóújfalu - Nem egy év eredménye, hanem hosszú évek munkája fekszik a díjban.A Nemzeti Múzeum dísztermében tartották a napokban Az Év Múzeuma 2014 pályázat eredményhirdetését: e magas szakmai elismerést idén a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a berettyóújfalui Bihari Múzeum vehette át. Utóbbi – idézet a bírálóbizottság indoklásából – „a múzeumban őrzött tudás széleskörű megosztásáért, az oktatásban, nevelésben játszott szerepéért a városban és a gyűjtőkörébe tartozó teljes területen” érdemelte ki.

Az elmúlt 10 évben a Bihari Múzeum háromszor indult el ezen a pályázaton, 10 és 3 éve is a minisztérium különdíját kapták meg. A folyamatos magas színvonalú munka elismeréseként is idén végre „hazaért” a múzeumok számára elérhető legnagyobb hazai elismerés, a réztábla.

A díjat a Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár intézmény hatfős múzeumi szakmai csapatának nevében Kállai Irén, az intézmény vezetője vette át.

Nem csupán egy év

Bihar központjában, Berettyóújfalu szívében áll az 1874-ben épült egykori Községháza épülete, melynek emeletén a Bihari Múzeum kapott helyet. Tavaly 12 ezer látogatója volt (köztük 10 ezer gyerek), 345 rendezvényt tartottak, mint az igazgatónő hangsúlyozta, nemcsak a helyieknek, hanem a járás valamennyi településének, sőt számtalan csoport érkezett a hajdúsági részről, sőt Nagyváradról is.

– Múzeumpedagógiai tevékenységünk során is hangsúlyozzuk, mi nem csupán Berettyóújfalué vagyunk. Az egész járás értékeit kívánjuk megmenti, megőrizni feltárni és bemutatni – fogalmazott Kállai Irén, aki 1991 óta vezeti a múzeumot.

– Régen úgy látogattunk múzeumot, hogy csendben kellett lennünk, s nem érhettünk semmihez. Most mi biztatjuk arra a gyerekeket, hogy beszéljenek, kérdezzenek, próbálják ki a műtárgymásolatokat, aktívan ismerkedjenek a hagyományainkkal – így az igazgatónő.

Kezdve az óvodával

Az év múzeuma pályázatán a bírálókat sem csak az érdekelte, hogy 2014-ben mi minden történt az intézményben, hanem arra voltak kíváncsiak, folyamatában mit tettek. Erre is bőven van példa, hiszen helytörténeti kiadványt készítettek, s már az óvodásokat is bevonzották a múzeumba. Szerintük ugyanis ki kell nevelni a jövő múzeumlátogató nemzedékét.

– Bármilyen különlegesen hangzik, de a történelem, irodalom mellett a környezetismereti és a testnevelésórákat is meg lehet tartani nálunk. Az ötödik osztályos történelem első óráit kőkori állandó kiállításunkon lehet kezdeni: kézbe venni a kőpengét, kipróbálni, hogyan lehet kővel őrölni – mondta az igazgatónő. Ugyanilyen izgalmas a gyerekek számára az írás lúdtollal, a kenyérdagasztás, a cifra szűr felpróbálása, a kendertörés, s a népi játékok kipróbálása – hallhattuk.

HBN-BB


Tanórák a múzeumban

2001 óta van mostani helyén a gyűjtemény, 2003-2004-ben nyílt meg A táj és az ember–Herpálytól a faluvárosig címmel állandó kiállítása. A hét kiállítótérben régészeti, néprajzi, helytörténeti, irodalom– és játéktörténeti anyaggal várják az érdeklődőket, emellett évente 4-5 időszaki kiállítást is szerveznek. A kiállításokra és egyéb helytörténeti témákra is többféle múzeumpedagógiai foglalkozást ajánlanak minden korosztály számára. Két éve kihelyezett múzeumi órákat is tartanak a bihari járás iskoláiban, tájházaiban kiállítóhelyein. A városban, a járásban és már határon túl is ismertek nagyrendezvényei, melyeket a Múzeumok Éjszakáján és az Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében szerveznek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában