Helyi közélet

2015.05.03. 12:25

Egyre kelendőbb a prémium

Budapest - A korábbi piac 1 százalékához képest az utóbbi hónapokban inkább 2-2,5 százalék volt a részarányuk.

Budapest - A korábbi piac 1 százalékához képest az utóbbi hónapokban inkább 2-2,5 százalék volt a részarányuk.

Az ingatlanpiac fellendülésével egyre nagyobb igény mutatkozik a prémiumminőségű, nagy értékű ingatlanokra is. Az 50 millió forint felettiek forgalma már új piacot generált.

A válságot követően az egyébként is gyengélkedő ingatlanpiacnak csupán mintegy 1 százalékát tették ki a nagy értékűek, vagyis az 50 millió forint fölötti ingatlanok piaca – áll egy ingatlanközvetítő cég elemzésében. Számszerűen tehát nagyságrendileg alig ha ezer ilyen ingatlan fogyott el egy évben. A vásárlások zöme „szükségtranzakció” volt, vagyis elsősorban csak azok vásároltak, akiknek az élethelyzete megkövetelte azt.

Főként befektetők vásárolnak

A piaci fordulat 2014-ben következett be, és a lendület a mai napig kitart, olyannyira, hogy idén akár 150 ezer körüli adás-vételt is realizálhat a teljes hazai ingatlanszektor. Elsőnek a befektetők jelentek meg, akik az alacsony jegybanki kamatkörnyezetnek és a szintén alacsony ingatlanáraknak köszönhetően nagy számban vásárolták fel a lakásokat. Időközben az elhalasztott vásárlások is elkezdtek a piacra szivárogni, így mind a forgalom, mind pedig az árak elindultak fölfelé. Az idei első negyedévben a fővárosban már válság előtti névleges árszintet lehet tapasztalni.

Ezzel egy időben megjelent a piacon a nagy értékű ingatlanok iránti növekvő igény is. Számuk nem csak a forgalommal együtt emelkedett, de a teljes piacon belüli arányuk is egyre nőtt az elmúlt másfél évben. A korábbi piac 1 százalékához képest az utóbbi hónapokban inkább 2-2,5 százalék volt a részarányuk, ami éves szinten 3500-4000 ilyen méretű ingatlant jelenthet országosan.

50 millió forintnál kezdőnek

A nagy értékű, akár több száz millió forintos ingatlanok ügyfélköre speciális szolgáltatásra vágyik ingatlankereséskor. Bár az ingatlanközvetítői szakma elismerése sokat javult az elmúlt években (köszönhetően elsősorban annak, hogy a válságot követő évek alatt csak magas szakmai tudással lehetett megélni), ezt a – sokszor külföldi – ügyfélkört mégis érdemes prémium kiszolgálásban részesíteni, főleg az egyedi igények és életvitel okán. A luxus ingatlanok ára nagyjából 50 millió forinttól indulnak és bár jelenleg milliárd alatt áll meg a sor, a közeljövőben bizonyára a többmilliárdos ajánlatok is megérkeznek. A legdrágább most egy XII. kerületi villa, amely egy hatalmas, 4000 négyzetméteres mediterrán kertben helyezkedik el, nettó 480 négyzetméter lakótérrel és 170 négyzetméternyi terasszal rendelkezik. Az ingatlan 2000-ben épült, 3 szinten 6 szoba található benne.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában