Helyi közélet

2015.04.09. 09:39

Törődnek az egyéni sorsokkal

Hajdúnánás - A gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítését fontosnak tartják.

Hajdúnánás - A gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítését fontosnak tartják.

A Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat, Városi Bölcsőde Kossuth utcai épületében tartották meg a közelmúltban a Gyermekvédelmi Tanácskozást az intézmény munkatársai.

A szakmai fórumon Szólláth Tibor polgármester hangsúlyozta, hogy a településeknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy ne jelentsen hátrányt akár Hajdúnánáson, akár más kisebb helységben felnőni, családot alapítani a nagyvárosokkal szemben – ebben az önkormányzat is komoly szerepet vállal többek között az oktatási intézményrendszer fejlesztésével, korszerűsítésével.

Nagyné Juhász Krisztina, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetője bemutatta a szolgálat 2014-ben végzett munkáját. Előadásában kiemelte, hogy 2009-ben a városban 44 százalékos volt a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermekek aránya, míg az előző év összesített adatai alapján az óvodákban 27, míg az iskolákban 10 százalék volt ez az arány, ami igen jelentős javulást mutat. A számok a kölcsönös együttműködés eredményei, melyhez az észlelő és jelzőrendszer kiépítése is hozzájárult – tette hozzá.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában