Helyi közélet

2015.04.14. 10:47

Nagyjából azonos a cégek várakozása

Debrecen - Egyedül a vállalati hitelkamatok változásával kapcsolatos álláspont javult jelentősen.

Debrecen - Egyedül a vállalati hitelkamatok változásával kapcsolatos álláspont javult jelentősen.Az év első negyedévében stagnált a vállalkozások bizalma. A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index szerint most először mérettől és szektortól függetlenül szinte azonos a vállalkozások várakozása.

Nem romlott

Egyedül a vállalati hitelkamatok változásával kapcsolatos álláspont javult nagymértékben, miközben nagyobb pesszimizmus csak az uniós forrásokat illetően tapasztalható – derül ki a kutatás legfrissebb adataiból. A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató kkv bizalmi index alig változott. Így nem folytatódott az előző negyedévben tapasztalt jelentős romlás. Az index stagnálása annak tudható, hogy a kkv-k gazdasági helyzetét meghatározó tényezők legtöbbje alig változott. A különböző árbevételű cégeket és szektorokat illetően – az index tízéves történetében először – rendkívül egységes képet mutat a hazai kkv szektor, hiszen mérettől és iparágtól függetlenül közel azonos szinten van a cégek jövőbe vetett bizalma. A részindexek közül egyedül a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások javultak jelentősen.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában