Helyi közélet

2015.04.09. 12:39

Itt láthat gólyatöcsöt!

Debrecen - A Terepszemle Stúdió elárulja, hol figyelhetik meg a vízimadarat a közelben.

Debrecen - A Terepszemle Stúdió elárulja, hol figyelhetik meg a vízimadarat a közelben.

A cívisváros határában található erdőspusztai tavak egykor jó horgászhelyeknek számítottak, ma már inkább csak délutáni, vagy hétvégi futó, sétáló, esetleg kutyasétáltató helyként tartják számon a város lakói. Vízszintjük napjainkra több mint egy métert apadt, a tópart és a meder nagy része is szárazon áll. Megmentésükre már több terv, elgondolás is született, de amíg a tervekből valóság lesz, addig csak annyi víz kerül e tavakba, ami az égből eső formájában érkezik. Míg az ország sok helyén belvízzel küszködtek a gazdák, addig Erdőspuszta nagy részét elkerülte az eső. A madártani megfigyelések szempontjából viszont, mint minden változó élőhely, úgy ez is izgalmas.

Szinte bevárnak

Amikor horgászvízként szinte csak egy összefüggő vízfelület volt e tavakon néhány nád vagy fűzfolttal, a mostani képe az egyik legkedvezőbb a vonuló madarak számára. Az állatfajok közül mozgékonyságuk miatt a madarak veszik leghamarabb birtokba a gyorsan változó élettereket, ezért is tekintjük őket igazi pionír helyfoglalóknak. Ennek egy jó példáját láthatják, akik a napokban sétálnak egyet a Fancsika I. víztározónál. A sok nagy kócsag, nászruhás dankasirály, tőkés réce között a sekély vízborítású részeken piroslábú cankók és gólyatöcsök szedegetnek. Ez utóbbi igazi ritkaság, ma már hazánkban fokozott védelem alatt áll, egy példányának eszmei értéke 250 ezer forint.



Debrecen közelében szinte rendszeres költő volt a Szepes közelében található oxidációs tavakon, de a megye déli részén több helyen is megfigyelhetők vonulásuk során, és alkalmanként költenek is. A gólyatöcs és általában a madarak nagyon jól fel tudják mérni, meddig nem jelentenek veszélyt számukra az emberek vagy más állatok. Ha valaki alkalmi vagy akár rendszeres madármegfigyelésre adja a fejét, jó, ha tudja ezt az alapszabályt. Fancsikán jól meg lehet figyelni, hogy amíg a gáton sétálunk, akár kutyával is, a madarak bevárják az embert, szinte csak akkor repülnek el, ha túl közel állunk meg hozzájuk, vagy bemegyünk a tómederbe. Ha a gáton maradunk és sétálunk, akkor egy kézi távcső is elég lehet a megfigyelésükre, de a gólyatöcsök a tó déli gátjáról sokszor szabad szemmel is láthatók.

HBN–Konyhás István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában