Helyi közélet

2015.04.03. 10:59

Belénk van kódolva, hogy hűtlenek vagyunk

Debrecen - A hűtlenséggel a gyerekek genetikai változatosságát is biztosították.

Debrecen - A hűtlenséggel a gyerekek genetikai változatosságát is biztosították.

Dr. Helen Fisher 30 éve tanulmányozza a szerelmi kapcsolatok természetrajzát. Elmélete szerint az emberi agy felépítése miatt vagyunk hűtlenek, párkapcsolatainkat ugyanis a vágy, a vonzalom, valamint az érzelmi kötődés hármas rendszere működteti.

Biológiai adottság

A hűtlenség Fisher szerint biológiai adottság, hiszen képesek vagyunk mély érzéseket táplálni egy partner iránt, miközben esetleg valaki másba vagyunk szerelmesek, és többeket kívánunk szexuálisan. Elképzelése szerint a történelem előtti időkben a férfiak aránytalanul nagy mértékben voltak képesek szaporodni, és ezzel szép kis örökséget hagytak ránk: a mai férfiak ennek köszönhetően csábulnak el olyan könnyen. A hűtlen ősanyák gazdasági erőforrásokhoz jutottak hivatalos partnerkapcsolatokon kívüli kalandozásaik révén. A nem elkötelezett kapcsolatból született gyerekek a genetikai változatosságot is biztosították, főleg, ha egyébként endogámia volt jellemző a csoportban, tehát egymás között házasodtak, ami tudvalevőleg több generáción keresztül nagyon nem tesz jót a génállománynak.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában