Helyi közélet

2015.03.14. 13:42

Rászorulók laktak jól

Debrecen - Második fordulójához érkezett a „Lakjunk jól Debrecenben!”elnevezésű akció, melynek keretében a kezdeményező, egyebek mellett élelmiszereket forgalmazó cég, valamint az önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei és Debrecen Területi Szervezete, összesen ezer ember étellel való ellátására vállalkozott.

Debrecen - Második fordulójához érkezett a „Lakjunk jól Debrecenben!”elnevezésű akció, melynek keretében a kezdeményező, egyebek mellett élelmiszereket forgalmazó cég, valamint az önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei és Debrecen Területi Szervezete, összesen ezer ember étellel való ellátására vállalkozott. (Első alkalommal 550 nehéz életkörülményekkel küzdő embert ebédeltettek meg a megyeközpontban.)

A második közös ebédet szombaton tartották a Gyergyó utcán. Ezúttal hátrányos helyzetű nagycsaládok, egyedülálló nyugdíjasok és hajléktalanok kaptak enni, akiknek előzetesen ebédjegyeket osztottak a szervezők.

A program fővédnöke Papp László polgármester volt. Az eseményen részt vett Barcsa Lajos alpolgármester.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában