Helyi közélet

2015.03.20. 13:58

Nyomozhatnak is Kulcsár Gergely ellen

Debrecen - Feljelentések már vannak az esetleges köpés miatt, most az ügyészség következik.

Debrecen - Feljelentések már vannak az esetleges köpés miatt, most az ügyészség következik.Rövidesen eldől, nyomozást rendel-e el a Központi Nyomozó Főügyészség azután, hogy egy, a múlt hétvégén nyilvánosságra került elektronikus levelezés szerint Kulcsár Gergely (Jobbik) beleköphetett a Duna-parti vascipők egyikébe 2011 júniusában. Az emlékmű a magyar zsidók második világháború végén történt folyóba lövetésére emlékeztet.

A hajdú-bihari országgyűlési képviselő cáfolja a köpést, ugyanakkor az esetet „rossz viccnek” nevezte, amit „megbánt”. Ehhez képest Mirkóczki Ádám (Jobbik), aki szintén az ominózus levél címzettjei között volt, azzal védte az emlékmű párttársa által tagadott meggyalázását, hogy Kulcsár „hirtelen felindulásból” követte el tettét.

Ami bizonyos, hogy a Központi Nyomozó Főügyészséghez március 18-án megérkezett a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke és egy magánszemély feljelentése (az Origó szerint egy fővárosi fideszes önkormányzati képviselőé). A büntetőeljárási törvény értelmében – mint dr. Nagy Andrea portálunkat tájékoztatta – az ügyészségnek három napja van, hogy döntsön arról, a feljelentések alapján nyomozást rendel el, a feljelentések kiegészítését tartja szükségesnek, vagy elutasítja azokat.

Közben Kulcsár Gergely Facebook-oldalán egy sárga tulipános fotót közölt magáról szerdán azzal a szűkszavú megjegyzéssel, mely szerint Vona Gábor, a Jobbik elnökének kérésére az emlékműnél járt.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában