Morbid halálrevü a stúdióban

Debrecen – A bő egy évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt debreceni író, költő Borbély Szilárd drámája látható Árkosi Árpád rendezésében a stúdiószínházban.

Az Akár Akárki különös struktúrájú és térszervezésű előadás, a kéttucatnyi (!) névtelen szerepet Újhelyi Kinga, Kiss Gergely Máté, Pál Hunor és Steuer Tibor játssza.

Az egyetlen múzsa

A színdarab 2010 júniusában jelent meg a Színház című folyóirat mellékleteként, könyv alakban pedig egy évvel később, a Szemünk előtt vonulnak el című, négy drámát tartalmazó kötetben. A szerző az „amoralitás” alcímet és egyben műfaji megjelölést adta művének, melynek jelentése: az adott társadalom erkölcsi normáit semmibe vevő, azoknak ellentmondó viselkedés. A nyomtatott szöveg mottójául – nem véletlenül – Bertolt Brechttől idéz: „Nem az a legtragikusabb, hogy mindenki olyan egyforma?”, hiszen amellett, hogy darabjába beépíti a XV. század moralitásjátékát, valamint a szintén ebben az időszakban meghonosodott haláltánc tradícióját, mindeközben tudatosan alkalmazza a brechti V-effekteket (Verfremdungs = elidegenítési). A nyolc minijelenet között songok (a könyvben interlúdiumok) csendülnek fel, melyek legfőbb funkciója a nézői beleélés, esetleg egyes szereplővel való azonosulás ellehetetlenítése. Példázatai a jelenkor morális kihágásaira mutatnak, folyamatosan azt hangsúlyozva, hogy az élet értéktelenségét a halál értéke kompenzálhatja… Kosztolányitól származik az idézet: „A halál az egyetlen múzsa”, de nemcsak őt foglalkoztatta az Ember és Halál örökös konfliktusa, a Jedermann íróján, Hoffmanstahlon kívül megemlíthetjük Tasnádi Istvánt is, kinek Finito című, verses formában megírt komédiája szintén egy moralitás, hőse, Blondin ugyanúgy egy Akárki, mint Borbély pusztán írói-rendezői funkcióvá vált figurái.

Főszerepben: a Holttest

Fehér forgószékek fogadnak a nézőtéren, melyeket szétszórtan a tér közepére helyeztek, s miközben elfoglaljuk a helyünket, feltűnik egy ijesztő, csuklyás alak, aki egy pénzkiadó automatán üldögél. Körülöttünk – négyzet alakban kialakított játszóhelyen – különböző kellékek (ATM automata, bolti kirakat, férfi mosdó, vasúti kijelző stb.) jelzik a helyszíneket. Prológussal kezdődik az előadás, az egyik szereplő kezében koponyával meglepő bejelentést tesz, elárulja, hogy a látszattal ellentétben ő nem színész, csak eljátssza a Hamletet alakító aktort. Az időközben feltápászkodó Holttest is megszólít bennünket, igaz, csak a hangszórókon keresztül, félelmetes, eltorzított hangon. A bevezető végén felkonferálják az első jelenetet. Az ezt követő hét epizód forgatókönyve is hasonló, melyekben névtelen figurákat, Akárkiket (Ideges nő, Gyanús férfi, Bérsorbanálló, Beteges nő, Ferences barát, Siető utazó, Taxisofőr, Transzvesztita, Hajléktalan filozófus, Jehova-tanú… stb.) hoz össze a véletlen, többnyire hárman lépnek egymással dialógusba (kivétel az első és az utolsó jelenet). Közülük mindenki egyformán fontos és ugyanannyira lényegtelen; bárki bárkivel helyettesíthető. Minden alkalommal megtalálják a Holttestet, mely mellett, ha már „állott”, egyszerűen és közömbösen elsétálnak, viszont ha még „friss”, a szervkereskedelemtől kezdve a nekrofílián keresztül, a hullarablással bezárólag több beteges ötlet is felmerül, mint újrahasznosítási/felhasználási lehetőség. A nyolc – egymással tartalmilag nem összefüggő – példázatban az egyikük rendszerint gyilkosság áldozatává válik, a két életben maradt társ pedig angolosan távozik a tetthelyről, ezt követen konklúzióként jön egy song.

A történeteket a halál motívuma köti csak össze, ezért van végig jelen a színen a Holttest (Steuer Tibor), ilyesformán egyfajta darabszervező erőként is felfogható. Ő a főszereplő, mellette a többiek csak epizodisták, ő kezdet és a vég, az elkerülhetetlen végső megoldás, az állandóság a folyton változó szituációkban.

Több, eltérő karakter

Árkosi Árpádnak egyfelől könnyű dolga volt, hiszen remek alapanyagot kapott Borbély Szilárdtól, és kitűnő alkotótársakkal dolgozhatott együtt a produkció során. A vizualitásért felelős csapat – Kiss Beatrix díszlet- és jelmeztervező, Katona Gábor koreográfus, Sáfrány Imre tetoválás – összehangolt munkájának eredményeképpen szokatlan térszervezésű, izgalmas látványvilágú revü született. Az élő zenét szolgáltató csellisták (Antal Barbara és Pető Áron) pedig tovább fokozták e különleges atmoszférát.

A több szerepet játszó színészeknek (Újhelyi Kinga, Kiss Gergely Máté, Pál Hunor) bizonyára óriási kihívás a darab, mely ragyogó stílus-, illetve szituációs gyakorlat, mivel rövid jelenetekben több egymástól eltérő karaktert kell megjeleníteniük. S az est során – kivétel nélkül – kitűnő művészi alakításokat, monológokat, dialógusokat, tercetteket láthattunk-hallhattunk. Különösen meglepett Kiss Gergely Máté professzionális teljesítménye, aki az elmúlt évek során szemünk előtt vált ígéretes amatőr színjátszóból érett felnőtt színésszé!

Árkosinak sikerült

Egy kortárs darab színrevitele mindig bizonytalan kimenetelű vállalkozás (élvezhetővé, szerethetővé szeretné tenni), Árkosinak azonban ez sikerült. A nyelvi poénokban (is) gazdag, zseniálisan megírt és felépített szöveget – kihasználva a történetben rejlő morbiditást – a mai néző számára is befogadhatóvá tette, a legapróbb részletekre is nagy figyelmet fordítva. Kacagtató ötlet volt többek között, amikor a Jehova tanúja táskájából stílusosan elővette az elmaradhatatlan Őrtorony újságot…

Helyünkről

„Az emberbérlemény, fogyasztógép szegény … és reklámokkal megtömték, hogy fogyasszon, mert ő lett gép…” – énekli Akárki A Bérember dalában. Meleg szívvel ajánlom az előadást, mely ugyan nem kínál semmiféle alternatívát, viszont elgondolkoztat önmagunkról, s nem utolsósorban helyünkről a fogyasztói társadalomban.

- Hassó Adrienn -