Jegyzet: Légi utak

Bár a közvélekedés úgy tartja, hogy a repülés, legalábbis a statisztikák szerint, a legbiztonságosabb közlekedési mód, ugyanakkor szinte a legsebezhetőbb is. Hiába a legszigorúbb gyártási és karbantartási minőségbiztosítási eljárások, a más járművek esetében legfeljebb apró kellemtelenséget okozó figyelmetlenségek, pontatlanságok a légi utakon emberi életek százait követelhetik. Akár tíz vagy tizenöt évvel egy hibás döntés után. T.Szűcs József jegyzete.

Zuhant már le azért repülőgép, mert egy rögzítő csavarról kiderült, hogy hiába fogott beszereléskor jól, mégis egy hajszállal kisebbet raktak be az eredeti helyére. S mivel jól passzolt, a technikusnak nem tűnt fel az eltérés. Sem másnak a későbbi rendszeres, kötelező ellenőrzések során. Csak évekkel később a lezuhant géproncsot hónapokig vizsgáló szakemberek egyikének. De hogy ne menjünk végig az összes lehetséges okon, mert azokból sajnos sokkal több lehet, mint amennyit a földi halandó elsőre elképzelni tudna, nézzük a másik végletet. A technológia „diadalát”. Az egyik népszerű típusánál a gyártó cég például egy olyan biztonsági szoftverrel fejlesztette tovább a gép amúgy is bonyolult (ön)irányító rendszerét, amelyet még a gépet megvásárló légitársaságokkal sem közöltek. Nemhogy a pilótákkal. Ugyanis azon szokásos, tiltó eljárások sorába illesztették, amelyek megakadályozzák a pilótákat, hogy a gépre, s utasaira nézve túl veszélyes manővereket hajtsanak végre. Ám néha éppen a sokéves repülési rutin, az esetleges katonai vagy vitorlázó repülési tapasztalaton alapuló hajmeresztő pilótamozdulat tudná kihozni a gépet a veszélyes helyzetből. Ha még idejében vagy egyáltalán engedi a gép saját „agya”, beprogramozott akarata. Természetesen ezeket a pilóták ismerik, s kezelni is tudják, de az említett (túl)fejlesztést szinte suba alatt építették be. Természetesen a még nagyobb biztonság, a pilótahibák minimalizálása jegyében. Ám bármilyen nehéz elhinni, ez a módosítás kimaradt a „használati utasításból”. S olyan is előfordult, hogy egy fordítást rosszul értelmeztek, s egy bizonyos lábmozdulatot úgy tanítottak be egy társaság pilótáinak, hogy annál a típusnál a szokásosnál erősebben kell belépniük az oldalkormányt a kanyarodáshoz. Az eredmény: egy szinte vadonatúj gép farkán (hátsó vezérsíkján) lévő oldalkormány egyszerűen kiszakadt, ami nagyjából annyit jelent, mintha egy autó energikus vezetőjének a kezében maradna a volán egy kanyarvétel előtt. Sajnos az eredmény is ugyanaz lett.

Lehet, hogy a Germanwings gép tragédiájának műszaki vagy egyéb oka már jelentkezett korábban a repülés történetében. Ám a szomorú helyzet az, hogy minden egyes szörnyű balesetet a véletlenek olyan végzetes láncolata ad ki, amelyre korábban soha, senki nem gondolt, gondolhatott végig. Merthogy addig, míg meg nem történt, szinte elképzelhetetlennek tűnt. A szerencsétlenségekben annyi a biztató, hogy a balesethez vezető, s sikeresen kiderített okokat igyekeznek olyan módon közreadni, s beépíteni gépek gyártásba, a személyzet oktatásba stb., hogy legalább azok azt követően ne fordulhassanak elő.

Sajnos, az emberi hibákat, az esetlegesen éppen rosszkor jelentkező korábbi beidegződéseket, az addig sikeresnek bizonyuló fogások adta túlzott magabiztosságot pedig senki és semmi sem szüntetheti vagy változtathatja meg végérvényesen. Különösen akkor érvényesül ez, amikor a kabin magányában maximum két embernek kellene pillanatok alatt megküzdenie a vészhelyzethez vezethető lehetséges okok félelmetes hadával.

És nem szüntethető meg az emberi gonoszság sem, amely a repülőgép eltérítést az egyik legsikerültebb terrorista eszközzé tette jó harminc évig. S ezen eset kapcsán e pillanatban is kérdés még, hogy sikerült-e véglegesen leszámolni vele.

S nem kerülhető meg az a tény sem, hogy éppen a terrorveszély miatt a levegőben gyakorlatilag lehetetlen kívülről bejutni a pilótafülkébe. S ha az egyik pilóta valamiért kimegy onnan, attól a pillanattól kezdve a másik egyes egyedül felel az utasok életéért - vagy haláláért.

- T. Szűcs József -