Helyi közélet

2015.03.25. 08:11

Biztonságos „ugródeszka”

Debrecen - Több mint száz fiatal lépett fel a Szín-Tér Tehetségkutató Versenyen.

Debrecen - Több mint száz fiatal lépett fel a Szín-Tér Tehetségkutató Versenyen.

Zsúfolásig megtelt a Csapókerti Közösségi Ház színházterme, ahol már ötödjére rendezték meg a Szín-Tér Tehetségkutató Versenyt pénteken. A megmérettetésen több mint száz állami gondozott és nevelőszülőknél élő ifjú mutatta meg tehetségét különféle kategóriákban.

Lehetőség, esélyegyenlőség

– Szerettünk volna lehetőséget adni ezeknek a speciális helyzetben lévő a fiataloknak, hogy bizonyíthassák tehetségüket. Ez egy olyan erőpróba, ahol tudják, mindannyian egyformák, megnyílhatnak, nem kell tartaniuk előítéletektől – mondta a Naplónak Buzás Lajos, a BAGE elnöke, aki hasonló életutat járt be, mint a versenyzők. Elmondta, 2010-ben, az első Szín-Téren hatvanan vettek részt, azóta folyamatosan nő az érdeklődés, idén már közel 120-an léptek színpadra. Sokan közülük később az itt tapasztalt sikerekkel felvértezve kellő bátorságot gyűjtenek, hogy országos versenyekre is beneveznek.

– Sajnos a tavalyi évet anyagi támogatás híján ki kellett hagynunk, most azonban sokan a kezdeményezésünk mellé álltak, aminek a legjobban az egész napos program résztvevői örülnek – tette hozzá. A zsűri kiválasztásáról szólva elmondta, igyekeznek olyan sztárokat és szakembereket felkérni, akik felismerik és később akár támogatni is tudják a tehetségeket. A szervezőkön kívül a gördülékeny lebonyolításban a Molnár Miklós és Dolycsák Ferenc vezette debreceni polgárőrség is oroszlánrészt vállalt.

HBN–SZFÁ


A díjazottak

  • A legjobb táncos: Rostás Henrik
  • A legjobb énekes: Rácsai Patrícia
  • A legjobb vers-/prózamondó: Menyhért János
  • A legjobb színdarab: A hupikék törpikék, az Arany János Gyermekotthon zsákai Micimackó lakásotthonában lakók és dolgozók előadásában.
  • A Napló három produkció résztvevőit jutalmazta ajándékcsomagokkal:

  • A „Liliputiak tánca” című előadást színre vivő Arany János Gyermekotthon lakóit és dolgozóját: Beri Zsoltot, Beri Tamást, Nagy Csabát, Lakatos Istvánt, Tacsi Andrást és Győri Sándornét
  • Orbán Viktóriát, az Elisabeth című musicalből előadott daláért
  • Rézműves Katalint és Lakatos Lajost cigánytánc előadásukért

  • Debrecen - Azért szeretem a Szín-Tér tehetségkutatót, mert itt mindenki azonos hátterű, így nem kell sajnálattól tartani.


    Zsáka - A legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat – vallja a lakásotthon vezetője.


    Debrecen - Több, mint száz fiatal tehetség mutatta meg tudását a Szín-tér tehetségkutató versenyen.


    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában