Helyi közélet

2015.02.21. 13:07

Túráztunk a Csokonai Színházban

Debrecen - A város vezetése 2020-ig kívül-belül teljesen felújítaná a Csokonai Nemzeti Színházat.

Debrecen - A város vezetése 2020-ig kívül-belül teljesen felújítaná a Csokonai Nemzeti Színházat.

– Az egész épületre nagyon ráférne a felújítás! A nézőtéri székek egy része mozog, a kárpitok, tapéták kopottak, sok helyen feljönnek a szőnyegek – ismertette a helyzetet a Csokonai Nemzeti Színház egyik páholyában Gemza Péter igazgatóhelyettes, annak a sétának az elején, amelynek során elsősorban a ház közönség elől rejtve maradó részeivel igyekeztünk megismerkedni.

A második helyszín a balett-táncosok öltözője volt. (Arrafelé egy olyan folyosón vezetett az út, amelyet az 1970-es, 1980-as években burkolhattak az akkoriban divatos vörös, szögletes metlachival.

Volt, nincs

Több járólap is hiányzik. A régen kifestett, fém tetővel fedett öltözőben olyan bútorok vannak, amelyeket minden bizonnyal még a múlt század második felében készítettek. Hiányzik az egyik lámpa burája, az ajtó mellett falon kívüli kábelcsatorna éktelenkedik. Az öltöző két, fehér csempés zuhanyzója egy „lepukkant”, lebontásra váró laktanya színvonalára emlékeztet. Az egyik csaptelep mellett nagy lyuk tátong a falban.

– A gyakori vízcsőtörések alkalmával mindig kiderül, hogy a vezetékeket megette a rozsda. Hasonló a helyzet a csatornákkal is – mondta Gemza Péter igazgatóhelyettes.

Méltatlan helyzet

– Hiába takarítanak állandóan, a rossz körülmények a szakmai munkára, a munkatársak hangulatára is rányomják a bélyegüket – tette hozzá az igazgatóhelyettes.

Amíg a színésznők öltözői felé mentünk, egy elektromos kapcsolószekrény mellett haladtunk el, amelynek ajtaját egy szeggel zárták be. Másképp már nem lehet. Aztán egy nagyon keskeny csigalépcsőn lefelé indultunk. A falak ott nemcsak koszosak, hanem sok helyen a vakolat is hiányzik. Vesztünkre, éppen jöttek felfelé. Mivel ketten nem fértünk volna el egymás mellett, nekünk vissza kellett fordulni. Az egész épületben nincs személylift, a mozgássérültek bejutása így nehézkes.

A többek között Ráckevei Anna és Kubik Anna által is használt meglehetősen „puritán” öltözőbe értünk. A bútorok szemmel láthatóan több évtizede szolgálnak. A tapétát régen cserélték, de csak ott, ahol a bútorok nem takarták a falat. A sarokban mosdókagyló. A hasonló állapotban lévő és összesen 22 színésznő által használt további három női öltözőhöz egyetlen zuhanyzó tartozik, amelyet a folyosóról lehet megközelíteni. Annak padlóján farács „gondoskodik a kényelemről”. Azt is megnéztük, hogy hol készül a fellépésekre a nemzet színésze, Kóti Árpád. Az ő általa is használt, szintén erősen elhasználódott mosdót, zuhany­zót két szekrény között, oldalazva lehet megközelíteni.

A színpad mögött kiderült, hogy a sok nehéz díszlet mozgatása miatt eredetileg különlegesen erős, ragasztott bordó PVC padló több négyzetméteren teljesen kikopott, hiányzik. Így előadás közben nehéz a díszleteket csendben ki és bevinni. A „világot jelentő” színpad deszkáit már annyiszor felcsiszolták, hogy a benne lévő fém részek magasabbak, kiállnak, balesetveszélyesek. A pincében a falak sok helyen vizesek, nagy táblákban mállanak, itt-ott téglák is hiányoznak.

HBN–Orosz Csaba

Van remény az újulásra

– A problémák nem egyik pillanatról a másikra, hanem hosszú évtizedek alatt keletkeztek. Az ország nemzeti színházai közül a kaposvári és a debreceni az, amely még nem esett át teljes körű rekonstrukción. Addig is amíg erre sor kerül, mi igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a gondokból a nézők semmit ne vegyenek észre és továbbra is magas színvonalú előadások legyenek – hangsúlyozta a séta végén, az épület oldalában, lehullott gipsz ablakdíszek alatt Gemza Péter igazgatóhelyettes.Debrecen polgármestere, dr. Papp László a közelmúltban annak a reményének adott hangot, hogy ebben a kormányzati ciklusban tudnak forrást találni a Csokonai Nemzeti Színház teljes külső-belső felújításához és 2020-ig elkészülhet a munka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában