Helyi közélet

2015.02.06. 15:10

Finisébe érkezett a környezetvédő pere

Debrecen - Az ügyész jogtalan előnyszerzésre, a védő provokációra hivatkozott.

Debrecen - Az ügyész jogtalan előnyszerzésre, a védő provokációra hivatkozott.A perbeszédekre is sor került pénteken, a Tiszántúli Természetvédők Társulata elnökének perében, akit vesztegetés elfogadásával vádolnak. Az ügyész azt mondta, hogy Zs. Ferenc pontosan tudta, az autógyár bővítésével kapcsolatos engedélyezési eljárásban milyen jogi lehetőségei és korlátai vannak; a védő pedig azt hangsúlyozta, hogy az Audival kötött megállapodás jogszerű szerződés volt két fél között.

Ki kezdte?

Hívtak az Auditól, nem tudnánk-e megegyezni” – ezzel a mondattal nyitotta Zs. Ferenc azt a beszélgetést, melyet lehallgatott a nyomozóhatóság, s melyet – több másikkal együtt – lejátszottak a pénteki tárgyaláson a Debreceni Törvényszéken, a környezetvédő vesztegetési perében. Márpedig az, hogy ki kezdeményezte a kapcsolatfelvételt, kulcsfontosságúnak tűnik: a védő szerint ugyanis az Audi kereste meg először a Tiszántúli Természetvédők Társulatát (TTT). 2011. márciusában egy ügyvéd jött Debrecenbe, aki – bár soha nem ismerte el (a védő egyenesen azzal vádolta, hogy tanúként nem mondott igazat a bíróság előtt) – valójában az autógyár kérésére tárgyalt a természetvédőkkel, azzal a céllal, hogy megvesztegesse őket, azonban nem járt eredménnyel. Beugratás volt – jelentette ki a jogász. – A nyílt kapcsolatfelvétellel párhuzamosan egy titkos információgyűjtés is elindult a hatóságok segítségével, az Audi provokált – véli Zs. Ferenc ügyvédje, aki szerint törvénytelenek az így szerzett hangfelvételek, nem használhatók fel bizonyítékként. Azt is megjegyezte, úgy kell megítélni bizonyos dolgokat, hogy államtitoknak minősítés miatt „fekete foltok” vannak az ügyben.

Több kompenzáció

Az ügyész perbeszédében azt hangsúlyozta, Zs. Ferenc jogtalan előnyt kért az Auditól. Egyetlen tanú sem vitatta, hogy jól felkészült szakember, évek óta az autógyár ügyében vitthez hasonló eljárásokban vett részt, tisztában volt vele, milyen lehetőségei és korlátai vannak, milyen veszélyek merülhetnek fel jogi szempontból. Azért rögzítette 2011. márciusában a győri ügyvéddel folytatott beszélgetést, mert tudta, hogy korrupció gyanúja merülhet fel – mutatott rá a TTT elnökének rutinjára az ügyész, aki szerint később az Audi már a vádlott tevékenységére reagált. – Az ügy hónapokon át tartott, Zs. Ferenc látta a kockázatokat, bármikor visszafordulhatott volna; önálló döntéseinek sorozata vezetett ide, nem beugratás – mondta. Az egyik hangfelvételt idézte, amiben Zs. Ferenc azt mondta, ha egy bizonyos módon járna el, az korrupció lenne.

Az Audi teljes körű kompenzációt fizetett a bővítés miatt, alaptalan volt, hogy a TTT még ezen túl egy debreceni területre is kompenzációt kért; továbbá nem rendelkezett kész, részletes projekttel arra a programra, amire a pénzt kapta volna. Az mintegy 400 millió forintba került, s bár az Audi képviselőinek az elnök azt mondta, az összeg harmada-negyede rendelkezésükre áll, minössze 10 millió forint volt a Társulat számláján – részletezte az ügyész.

Hiánypótlást kértek

Zs. Ferenc védőügyvédje több ponton is rámutatott, hogy a jelen pernek nem környezetvédelmi kérdések megítélése a tárgya, így például nem vonható kétségbe, hogy a gyár bővítésének engedélyét megtámadó beadvány kellően megalapozott volt-e. Megjegyezte, bár vannak a lehallgatott beszélgetésekben félreérthető mondatok, összességében éppen a vádlott védekezését támasztják alá. A TTT elnöke jogszerűen járt el minden lépésében, vita csak a megállapodás körülményeiben van. E dokumentum létrejöttének feltétele volt a bírósági kereset visszavonása, ezt a feltételt azonban nem a vádlott határozta meg. A visszavonás pedig azért történt, mert a bíróság hiánypótlásra szólította fel a TTT-t, jogi képviselőt kellett volna a társulatnak szereznie, de ezzel már korábban is sikertelenül próbálkozott – fejtette ki a védő. Hangsúlyozta: a vádlott nem személyes igényeire akarta a pénzt költeni, hanem – megszállott környezetvédőként – erdőkre: a felvételeken hallhatóan szinte szárnyalt, amikor erről beszélt.

Kötelességét teljesítette

Zs. Ferenc az utolsó szó jogán felidézte, az uniós hatóság késlekedése, más civil szervezetek passzivitása, egy környezetvédelmi szerv igazgatójának félreállítása, fenyegető emailek érkezése mellett hogyan maradt egyedül, hogyan „vették rá” az együttműködési megállapodás aláírására és kijelentette: nem tett mást, mint teljesítette kötelességét az ország természeti értékeinek megvédésére, ami „a hazaszeretet egyik leghitelesebb megnyilvánulása”.

HBN-SzT


Lehallgatott beszélgetések

A tárgyaláson hét, titokban rögzített telefonhívást is lejátszottak, mindegyikben Zs. Ferenc beszél valakivel. Többek közt az alábbiakat mondja „nem zárkózok el a peren kívüli megegyezéstől”, „meg lehet egyezni ítélet előtt 5 perccel is”, „ezek bármit aláírnak most”.

A mi célunk elsősorban, hogy megmaradjon a tölgyes”, „garanciát kértek arra, hogy más nem fellebbez helyettünk”, „egy összegben kérni olyan, mint a zsarolás”, „szívügyem ez az egész”, „túl hamar se jó megegyezni, mert a bíróság be se fogadja az anyagot”.

A május 22-i felvételen a vádlott nagyon bosszús, mert úgy tűnik, az Audinak nem akaródzik fizetni: „azt akarják, először mi adjuk oda a papírunkat, aztán utalnak, de akkor mehetünk a pénzünk után”, „amíg a per van, addig vagyunk nyeregben” – mondja. A hiánypótlásról pedig megjegyzi: „ez jó hír, van alap, miért vonjuk vissza a keresetet”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában