Varázsmese: sűrített mindenség

Debrecen - „A mesehős nem így indul: nincs táltosom csak gebém, királyfik feje porba hullt, miért épp nekem sikerülne.”

A boldogsághoz három dolog kell: nagyon erős múltpozitív beállítódás, jelenhedonizmus és célorientáltság – mondta dr. Kádár Annamária, mesekutató, pszichológus hétfőn a Vojtina Bábszínház Beszélgetős estjén.

– Az első annyit jelent, hogy átkeretezem a negatív történeteket. A szülővárosomban él egy koldus Jocka, aki szimpátianyerésből tartja fenn magát évek óta. Rendszeresen galibába keveredik és egy ilyen alkalommal két rendőr vitte a kapitányság felé, amikor ismerősei kérdezték tőle hová megy. Jocka kihúzta magát és daliásan azt válaszolta: viszem ezt a két csávót a rendőrségre. Ez a színtiszta átkeretezés – mutatott rá.

Perspektívaváltás

– Az embertől mindent el lehet venni, csak egyet nem: azt a végső emberi szabadságjogot, mely szerint eldöntheti, hogyan álljon hozzá az adott körülményekhez. Múltpozitív beállítódású emberrel jó beszélgetni, sztorizósan mesél, mert bármilyen súlyú dolgok történtek vele nem sajnálatot kiváltó megközelítésből mondja el, hanem átformálva. Nem elvárható persze, hogy egy krízis után nyomban ilyen könnyedre, mosolygósra vegyük a létet, de miután hagytunk időt a fájdalomra és elgyászoltuk az esetet, fel kell dolgoznunk, majd át kell kereteznünk. Fontos, hogy visszatekintve már a pozitív eredményekre, következményekre emlékezzünk, esetleg tudjunk nevetni magunkon, a korábbi kínos helyzetünket felidézve.

A legnagyobb kincs, amit gyermekünknek adhatunk, hogy a nehéz családi történeteket új keretbe foglalva adjuk tudtára. Úgy mesélek őszintén a múltról, hogy az abban szereplők pozitív tulajdonságait emelem ki. Hiszek abban és tudomására hozom, hogy a világ, amibe érkezett, jó hely, ahol öröm élni. Vannak benne félelmek, akadályok, „sárkányok”, de minddel meg lehet küzdeni. Velem, a felnőttel is estek meg nehézségek, de így és így jöttem ki belőle. Ez az alap segíti majd a jövőbe vetett hitet.

Igyunk meg minden sört

– A jelen hedonizmus annyit tesz: költsünk el minden pénzt, igyunk meg minden sört. A gyerek és a serdülő ebben az időben él. A fiataloknak estig tart az időviszonylata, addig, hogy mit fog felvenni a buliban és nagyon jó, hogy ez így van. Az ismert dalban is kimondják: „kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni…” Ha a serdülők nem a jelenben így állnának a mindennapokhoz és folyton azon törnék a fejüket, hogy milyen lesz majd a „nagybetűs”, lemaradnának azokról, amiktől élet az élet. Így viszonyulnak a kisgyermekek is, akiknek hiába mondod, hogy anya és apa a jövő héten kap fizetést, egyszerűen nem érti. Neki az a játék a bolt polcán most kell. Erre remek megoldás az „Etelka-módszer”.

A jelenetben egy kislány kampányol a hiszti minden erejével egy babáért a boltban, édesanyja viszont a leghiggadtabb hangon csak ennyit válaszol: Etelka, nyugodj meg, öt perc múlva a kasszánál vagyunk. Miután harmadszor ismétlődik a mondat, odalép a pároshoz egy vásárló és csodálattal kérdezi, hogyan tud az anya ilyen nyugalommal válaszolgatni a rimánkodó Etelkának. Etelka én vagyok – válaszolta az asszony.

Idillik egy másik kedvenc sztorim. A Békés harcos útja című könyvben hónapokig mogyoróvajas szendvicset visz munkahelyére egy férfi és egyre nagyobb utálattal sóhajt reggelente: „már megint mogyoróvajas szendvics”. Kollégái elunják, s rákérdeznek, miért nem szól a párjának, hogy mást csomagoljon. A szendvicset én készítem – válaszolja. Gyakran kenünk ilyen szendvicset magunknak. Például, amikor már péntekre jócskán kiürülnek az energiatartalékaink, de elhatározásunkat követve egész hétvégén ablakot pucolunk, főzünk, kertet rendezünk. Hétfőn pedig a pénteki panaszunkat ismételgetjük: fáradtak vagyunk. Merjünk pizsama napot tartani, vasárnap pizzát enni, mérsékelten jelen hedonisták lenni. A harmadik eleme a boldogságnak a célorientáltság. Legyenek álmaink és ne vessük el eleve a jövő lehetőségét.

A mese nem tudomány, de…

– A gyerekeknek persze nem kell elmagyarázni Philip Zimbardo, világhírű pszichológus által megalkotott hat idő­perspektívát és azt, hogy ebből hármat kell alkalmazni a boldog élethez. Elég egy varázsmese, amiben minden benne van. A mesehős nem olyan gondolattal indul el otthonról, hogy „annyian vagyunk itt, mint a rosta lika, nincs táltosom csak egy gebém, az előttem próbálkozó kilencvenkilenc királyfi feje porba hullt, miért épp nekem sikerülne, el sem megyek.”

Feltételezhetjük tehát a múltpozitív beállítódást, ugyanakkor megjelenik a jelenhedonizmus. Bár a szereplő megy az élet vizéért, de megáll, ha segítségét kérik, megpihen az úton, észreveszi a körülötte lévő szépséget. Végül pedig bármennyi tévútra is jut sosem téveszti szem elől azt, amiért elindult. Ez az igazi célorientáltság. Egy ilyen történetben sűrítve minden benne van. Varázsmesét azonban a valóságot és mesét elválasztó kettős tudat kialakulása, ötéves kor, előtt nem lehet mesélni a gyereknek – zárta.

HBN–HABE