Helyi közélet

2015.01.16. 09:57

Civil Fórum: Orbánnal vagy Orbán nélkül

Debrecen - Jelenleg politikai válságban van az ország, ami közjogilag akár az önkormányzatot is érintheti – fogalmazott csütörtöki évnyitó sajtótájékoztatójukon dr. Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Egyesület elnöke.

Debrecen - Jelenleg politikai válságban van az ország, ami közjogilag akár az önkormányzatot is érintheti – fogalmazott csütörtöki évnyitó sajtótájékoztatójukon dr. Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Egyesület elnöke.

Hozzátette, kivételesen azért foglalkoznak országos üggyel, mert megítélésük szerint az Orbán-kormány erkölcsileg megbukott, nem a közjó érdekében tevékenykedik. Ugyanakkor ma már nincs ellenzék, amely leválthatná a kormányt, ezért a változást a Fideszen belül indíthatják el, aminek már látszanak is jelei. Ebben a helyzetben a debreceni képviselőknek is elérkezett a döntés ideje: Orbánnal vagy Orbán nélkül. Amennyiben erre a kérdésre nem adnak választ a kormányzó párt tagjai, úgy az utcán dőlhet el az ország sorsa, s ez megjósolhatatlan végkifejletet is hozhat, ami alapjaiban rengetné meg a jelenlegi helyhatóságokat is. A Civil Fórum azt szeretné, ha a változás békésen menne végbe, és egy mérsékelt jobboldali kormányt látnának szívesen a mostani helyett.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában