Helyi közélet

2014.12.07. 11:39

Ezt a „meccset” nem nyerhette meg

Elhunyt Varga István világválogatott kézilabdázó, a Debreceni Dózsa kiválósága.

Elhunyt Varga István világválogatott kézilabdázó, a Debreceni Dózsa kiválósága.Hosszan tartó, súlyos betegség után szombaton késő este, a Debreceni Egyetem tüdőgyógyászati klinikáján meghalt Varga István. A hetvenegy éves korában elhunyt kiváló sportember tagja volt az 1970-es években a Debreceni Dózsa sikercsapatának, 127-szer öltötte magára a magyar válogatott mezét, ötszörös magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes, hatszoros gólkirály, illetve kiérdemelte Debrecen város Hajós Alfréd-díját.

– Hétfőn voltam nála a kórházban, több mint egy órát beszélgettünk, kifejezetten jól érezte magát, megjött az étvágya, pacalt szeretett volna enni. Természetesen tisztában voltam a betegségével, s orvosi praxisomból tudtam, ez a hirtelen javulás nem sok jót ígér, sajnos elkerülhetetlen a vég. Most mégis nagyon nehéz tudomásul venni, hogy Pista elment – nyilatkozta megtörten a Naplónak Dr. Süvöltős Mihály, a Debreceni Dózsa bajnokcsapatának kapitánya, aki kérésünkre jellemezte, milyen sportember volt az egykori világválogatott átlövő. – Olyan adottságai voltak, hogy bármely sportágban világszínvonalú teljesítményre lett volna képes. Nem tudott veszíteni, mindig győzni akart – legyen szó bajnoki meccsről, vagy akár egy egyszerű kártyapartiról –, s általában sikerült is neki. Óriási klasszis volt, ha annak idején nem igazol Debrecenbe, akkor nem lehetett volna ennyire sikeres a Dózsa – fogalmazott a hajdani csapattárs.

HBN-BN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában