Helyi közélet

2014.11.25. 12:36

Népszerű a régiókutatás

Debrecen - Régiókutatás konferencia: öt éve a tudomány és a fiatal kutatók szolgálatában.

Debrecen - Régiókutatás konferencia: öt éve a tudomány és a fiatal kutatók szolgálatában.A Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában ismét megrendezték az „Interdiszciplinaritás a régiókutatásban” címet viselő konferenciát november 20-án. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár által szervezett rendezvény célja, hogy a fiatal kutatók számára lehetőséget nyújtson új kutatási eredményeik bemutatására, s a személyes találkozások révén elősegítse új szakmai kapcsolatok kialakítását, a meglévők ápolását. A konferencia öt éve áll a tudomány és a fiatal kutatók szolgálatában – mondta el köszöntőjében dr. Szálkai Tamás levéltáros, a konferencia ötletgazdája.

- Évről-évre nő az előadók és érdeklődők létszáma. Ez, valamint az évről-évre visszatérők számának növekedése bizonyítja, hogy a rendezvény életképes – folytatta, majd hozzátette: a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára 2014-ben – többek között – kimagasló tudományos és közművelődési tevékenységével 63 intézmény közül nyerte el Az Év Levéltára díjat, aminek részét képezi a Régiókutatás konferencia sikere is.

A tavalyi ülésszak anyagát dr. Bartha Ákos (a kiadvány egyik szerkesztője) mutatta be. A kötetben a hagyományos kutatási műhelyekből is ki-kitekintve (vezetéselmélet, teljesítményértékelés profitorientált cégeknél) olvashatunk közleményeket a történelem-, jog-, nyelv-, valamint a közgazdaság-tudomány köréből. Ezt az interdiszciplináris tablót a természettudományok, például talajtani és agroökológiai kutatások friss eredményei egészítik ki, teszik még teljesebbé.

Ezt követően két teremben, öt szekcióban – a Debreceni Egyetem neves oktatóinak levezető elnöklete alatt – következtek a tudományos előadások. Dr. Bozzay Réka a debreceni diákok hollandiai egyetemjárását – peregrinációját – mutatta be, kitérve a „vendégdiákok” itthoni és külföldi létének körülményeire is. A kora újkori Debrecenben lezajló boszorkányperek hátterében elsősorban a tudatlanságból fakadó tévhitek és képzetek álltak, amelyek jól körülhatárolható társadalmi konfliktuscsoportok mentén torkolltak boszorkányüldözésbe – tudtuk meg Szálkai Tamás előadásából. Dr. Szilágyi Zsolt arra világított rá, hogy az Alföld városhiányos területein a kisebb települések kapcsolata szorosabb volt, mint máshol, és a kisvárosok, valamint a járási funkciókkal is rendelkező települések szerepkörükhöz mérten jóval nagyobb jelentőséggel bírtak az említett régiók peremén, mint ami a közigazgatási jogállásukból következett volna. Dr. Papp László felvázolta azt a jelenséget, amely ismerteti a bíróság jogfejlesztő szerepét a régióban, kitérve az ítélkezési gyakorlat eredményeire és arra, hogy a tudomány és a jogalkalmazás együttesen hogyan tudott megfelelni az új kihívásoknak. A „Civilek az esélyek peremén – Vidékiség régen és ma” című előadásból (Dr. Szabados György Norbert) megtudtuk, hogy a címben megjelölt témát alapvetően három tényező határozza meg: a viszonyítási alap beszűkülése, a helyi hierarchia abszolutizálása és a helyi értékrendhez igazodó életforma.

HBN


Öt év termése

Az elmúlt öt évben közel száz előadást hallgathattak meg az érdeklődők. A rendezvény nemzetközi, mivel a szervezők kezdettől fogva várják a határon túlról érkező magyar előadók jelentkezését is (2014-ben Erdélyből, Kárpátaljáról és a Felvidékről is érkeztek résztvevők). A konferenciák anyagát a szervezők kezdettől fogva elektronikus tanulmánykötetként DVD-ROM formájában – a levéltár Régiókutatás című sorozatában – teszik közé.

 


Az előadók

Történelem I. Közép- és koraújkor

Levezető elnök: Györkös Attila (egyetemi adjunktus)

Székely Gusztáv, Mihók Richárd, Prezenszki Erzsébet, Vinkler Bálint, Bozzay Réka, Szálkai Tamás

Történelem II. Újkortól a jelenkorig

Levezető elnök: Lévai Csaba (egyetemi docens)

Káli Róbert, Kattein-Pornói Rita, Bartha Ákos, Szilágyi Zsolt, Mucsi László, Alács Márton

Jogtörténeti aspektusok

Levezető elnök: Balogh Judit (egyetemi docens)

Gyurkó Brigitta, Ferenczy Áron, Papp László, Szabó Zsanett, Megyeri-Pálffi Zoltán

Regionális kölcsönhatások, jelenkori dilemmák

Levezető elnök: Szabados György Norbert (egyetemi adjunktus)

Bói Lóránd:, Szabados György Norbert, Horváth Péter, Dancs Krisztina, Szilágyi Ferenc

Nyelv és irodalom

Levezető elnök: Tóth Valéria (egyetemi docens)

Ditrói Eszter, Béres Júlia, Pásztor Éva, Balajthy Ágnes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában