Nem csak a testet, a lelket is gyógyítani kell!

Debrecen - Az emlődaganatos hölgyek egyik legnagyobb próbatétele a haj elvesztése.

– A családban szinte mindenki daganatos betegségben hunyt el. Láttam őket elmenni, s a diagnózist követően biztos voltam benne, hogy rám is ez a sors vár – mondta Bánfi Ildikó emlőráktúlélő, mentálhigiénés szakember, a Holnapom Egyesület vezetője, aki a szervezeten keresztül pszichológusokkal karöltve ma már daganatos betegek terápiájával foglalkozik.

2003-ban, az akkor 34 éves nő egy zuhanyzás alkalmával fedezett fel „valamit” a bal mellében. – Nem csomó volt, s mivel előtte sosem vizsgáltam magam, így azt sem tudtam, hogy annak ott van-e a helye vagy sem?! A bizonytalanság és félelem miatt azonnal elmentem az orvoshoz, aki a szövetminta vétel után közölte, hogy biztosan nem jóindulatú elváltozásról van szó. Bekerültem hát az egészségügyi „gépezetbe” – fogalmazott. Ildikó –miután eltávolították melléből a daganatot–, mintegy 9 hónap leforgása alatt kemoterápiát és sugárkezelést kapott a budapesti Országos Onkológiai Intézetben. – A betegség alatt a daganat eltávolítása a legkisebb trauma ami éri az embert, sőt inkább megkönnyebbülés. Más lett volna, ha az emlőmet is leveszik. Emlékszem, mikor felkeltem a műtétből az volt az első kérdésem, hogy megmaradt-e a mellem – jegyezte meg.

Érzelmi hullámvasút

Mint azt Ildikó kifejtette, a betegség kezdete érzelmileg egy hatalmas hullámvasúthoz hasonlítható, hihetetlen sok düh volt benne, haragudott az egész világra és azt kérdezte: miért pont én? Elmondása szerint nem zárkózott magába, igyekezett társaságban lenni és lefoglalni magát. Jött-ment, közben másoddiplomázott Pesten, majd a betegtársától hallotta, hogy a kezelések mellett mindenféle rehabilitációs kiegészítő terápia vehető igénybe a fővárosban.

– Mérnökként nagyon racionális vagyok, s én úgy gondoltam, majd az orvos önmagában meggyógyít. Csak a haláltól való félelem miatt mentem el a csoportos és egyéni terápiákra, azért, hogy ha nem sikerül túlélnem, akkor ne mondhassam azt magamnak, hogy nem tettem meg mindent a gyógyulásomért. Eleinte egyáltalán nem voltam aktív ezeken a foglalkozásokon, aztán rájöttem, mindenki egy csónakban evez, és az életéért küzd. A csoport ereje hatalmas, mert azon belül mindig van aki kevésbé van jól, akár mentálisan, akár fizikailag, de ilyenkor ott vannak a többiek, akik támaszt nyújtanak.

Elhulló nőiesség

A kemoterápia megkezdése előtt Ildikó rövidebbre vágatta a haját és parókával is bebiztosította magát, de szerencsére –bár erőteljesen hullott a haja– a jégsapkának köszönhetően nem kopaszodott meg. Ugyanakkor elmondta, hogy a nők általában a legnehezebben a haj elvesztését élik meg. – A legtöbb betegnek akivel találkozom, a legnagyobb traumája –sokszor még a halálfélelmen is túl mutat– a kopaszság; nem érzik nőnek magukat, hiszen „össze vannak darabolva”, kihullott a hajuk, a szemöldökük és szempillájuk. Testképzavar alakulhat ki , s felmerül bennük, hogy mitől is nők igazán? Ebben a helyzetben nagy támasz a család, ha a férjek nem fordulnak el a feleségüktől, mindenben támogatják, próbálják erősíteni. A legtöbbet mégis a csoportos terápia segít, ahol olyanok veszik körül őket, akik szintén átélik ezt a megrázkódtatást: a sorsközösség összeköti őket. Sokszor sikerül megbarátkozniuk a helyzettel és rájönnek, nem csak a külsőségektől nők igazán.

A Holnapom Egyesület vezetője hangsúlyozta, bár a kemoterápia mindenkire másképp hat, a baj az, hogy az emberek eleve azt programozzák magukba, hogy attól hányni kell, s pocsékul kell érezni magunkat. – Ezt látjuk a médiában és a filmekben is, s ezt a parancsot adjuk mi is a szervezetünknek. Nekem nagy szerencsém volt, mert nagyon hamar megismertem a Simonton tréninget, ami a mellékhatások csökkentésében is segített. A kezelés alatt egyszer sem hánytam, mindössze rossz volt a közérzetem – közölte.

Mi az a Simonton tréning?

Kifejezetten daganatos betegeknek kifejlesztett pszichoterápiás módszer, ami a progresszív relaxáció alapjára épülő imaginációs technika. Az irányított imagináció során a beteg elképzeli betegségét, s annak gyógyulási folyamatát - akár valósághűen, akár szimbolikusan. Elképzeli a daganatot, a daganatellenes kezelést valamint immunrendszerét, amint legyőzi a betegséget.

Megtalálta az útját

Ildikó úgy véli, a betegség jót is hozott magával: ráébredt az életében változtatnia kell a prioritásokon. – Rájöttem, hogy magam sem tudom, mit szeretnék az életemtől. Jó helyen vagyok e? Azzal foglalkozom-e, amivel szeretnék? Olyan kérdésekkel kellett szembenézi, amiről fogalmam sem volt, pedig az én életem, amiből már akkor leéltem 34 évet – húzta alá. Budapesten az orvosi kezelések mellett egyik terápia hozta magával a másikat, s egyre inkább kinyílt előtte egy új világ. Ildikónak nagyon sokat segítettek ezek a foglalkozások, s borzasztónak tartotta, hogy Magyarország második legnagyobb városában a betegeknek nincs erre lehetőségük.

Ezt teljes pályamódosítás követte, megszerezte negyedik diplomáját mentálhigiéné szakon, s úgy döntött, Debrecenben saját maga szervezi meg a pszichoterápiás tréningeket. – 2004-ben kezdtem el kilincselni alapítványoknál, s bár mindenki jó ötletnek tartotta, jöttek a de, majd, hát kezdetű mondatok. Mindez 4 évig tartott, amikor is 2008 júliusában Nancy G. Briker által vezetett emlőrák elleni kerekasztal beszélgetés résztvevőjeként felszólaltam, hogy a cívisvárosban semmilyen segítő szolgálat nem működik daganatos betegek számára. Itt találkoztam a Rákbetegek Országos Szövetségének elnökével, Mikéné Bodor Máriával, akivel elindult az együttműködés, melynek köszönhetően beindítottuk Debrecenben a DEKK Onkológiai Tanszékén a ROSZ Napforduló Segítő Szolgálatot, ahol a rákos betegeknek többségében ingyenes kiegészítő terápiákat és rehabilitációs szolgáltatásokat biztosítunk – hívta fel a figyelmet a Holnapom Egyesület vezetője, aki kiemelte: nem mindenkinek van szüksége az orvosi kezelések mellett egyéni és csoportos pszichoterápiára, de fontosnak tartom, hogy minden daganatos betegnek legyen lehetősége eldönteni: él-e vele vagy sem.

Nincs vége

Ildikó 10 évvel ezelőtt legyőzte a rákot, de mint mondta, a kiújulástól való félelmet nem lehet „kiirtani”. Érzékenyebbé vált bármilyen testi tünetre: ha fáj valamije, felvetődik benne, hogy egy újabb daganat, de aztán gyorsan elhessegeti ezeket a gondolatokat.

– Amíg egészségesek vagyunk, azt gondoljuk, hogy velünk nem történhet meg. Sokszor azt mondjuk, hogy nem érünk rá mozogni, egészségesen táplálkozni. Ha betegek leszünk, rá fogunk érni, csak onnan fájdalmasabb felállni.

HBN–TZ

Maga a pokol

Ildikó tapasztalatai szerint az érzelmi mély gödörben sokszor feladja az ember. - Az idős páciensek sokszor azt mondják, a fiataloknak könnyű, mert nekik van miért küzdeni, hiszen ott a gyereke. Ez nem feltétlenül van így. Nemrégiben írt nekem egy hölgy, aki olyan mély depresszióba került, hogy már a gyermeke sem érdekli. Tehát a betegek eljuthatnak egy olyan mély pontra, amikor már minden mindegy. Innen nagyon nehéz felállni, de sikerülhet, legjobb azonban megelőzni a feladás állapotát.

A lélekben gyökerezik

A daganat kialakulásához számos tényező hozzájárul. Ilyenek a fizikai ártalmak (dohányzás), a nem megfelelő táplálkozás, a mozgásszegény életmód. Ildikó meglátása szerint azonban van egy faktor, melyről keveset beszélünk, ugyanakkor a legtöbbet árt az immunrendszerünknek: a stressz. A legutóbbi onkopszichológiai kutatások szerint nem a stressz típusa vagy annak nagysága, hanem a számunkra kontrollálhatatlan jellege az igazi veszélyforrás.Sok páciens érzi, hogy milyen lelki ok miatt lett beteg, de nem tudja feldolgozni, ilyenkor tudnak segíteni a mentálhigiénés szakemberek és a pszichológusok – mutatott rá.

A terápiás foglalkozásokról bővebb információ ezen a weboldalon található.

A mellrákról nem elég októberben beszélni

Hétezerrel nő évente hazánkban az emlőrákos betegek száma. Egyharmaduk belehal, pedig az időben felismert daganat gyógyítható. tovább >>>

Cikkünkhöz a Facebookon szólhat hozzá:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script , facebook-jssdk ));

// ]]>